2. Negyedéves küldetések

Mivel a küldetések meghatározásánál a kiírásban szereplő "Objektívás" küldetésgenerátort használtuk, mindig az adott forduló előtt dobtuk ki, hogy mi lesz a feladat. Csak arra figyeltünk, hogy ugyanaz ne jöhessen ki kétszer, és a felállási zónák is különbözőek legyenek. Hogy ne legyenek unalmasak a folyton ismétlődő feladatok, a játékosok "Stratégia" kártyákat kaptak, melyeket alkalmas pillanatban kijátszva nagyon kellemetlen meglepetésekkel szolgálhattak ellenfelüknek:

ISTENI GONDVISELÉS
Ezt a kártyát egy nem szörnykategóriás, nem-jármű modellre játszhatod ki, melyet épp most öltek meg valamilyen okból. A harcos valahogy túlélte a végzetes találatot, és épen kerül elő, további harcra készen. A több Sebponttal (W) rendelkező modellek szempontjából tekintsd úgy, mintha az adott sérülést egyáltalán nem kapták volna meg, vagyis annyi Sebpontjuk lesz, mint a végzetes találat elott.

SPECIÁLIS FELSZERELÉS
Ezt a kártyát egy karakteredre játszhatod ki, a csata előtt, felszerelve azt eggyel a következő speciális hatásokkal:
1) Lőfegyvere Roham 3-as lesz
2) Közelharci fegyvere energia-fegyvernek számít, 5-ös Erővel.
3) Módosítatlan mentőjét mindig dobhatja, akkor is, ha egyébként nem tehetné meg (pl. elda Boszorkányok pszipuska ellen).
Szörny-kategóriás lényekre ez a kártya nem játszható ki, tiranidák e helyett újat húznak. A karakterért +30 Gyozelmi Pont jár.

ÁRULÓ
Az ellenséges sereg egy kéme férkőzött soraitok közé, s kikémlelte titkos fegyvereiteket és taktikai trükkjeiteket. Ezt a kártyát az ellenfél éppen most kijátszott stratégiai kártyájára lehet kijátszani, semlegesítve annak hatását, bármi is legyen az.

ERŐSÍTÉS
Sereged váratlanul erosítést kap egy másik parancsnoktól! Ezt a kártyát az egyik mozgási fázisod elején használhatod fel arra, hogy egy gyalogsági (troop) választást visszahozz, melyet már az utolsó emberig (vagy egyéb harcosig) elvesztettél. Az osztag a saját oldaladon fog bejönni, úgy, hogy a beérkezési pontjától 24”-en belül ne legyen ellenséges modell. Az ellenség ezért az osztagért is megkapja a Győzelmi Pontokat, ha megsemmisíti vagy lezavarja oket az asztalról.

MEGHIBÁSODÁS
Ezt a kártyát akkor játszhatod ki, ha egy ellenséges modell vagy jármű nehézfegyverével tüzet nyit rád. A fegyver abban a pillanatban meghibásodik és felrobban! Gyalogos modell esetében ez azt jelenti, hogy a fegyvernek vége, s a kezelőnek dobnia kell egy normál páncélmentőt, különben meghal. Jármű esetében dobj egy kockával: 1-2: A kezelők összezavarodnak; 3-4: A kezelők elkábulnak; 5-6: A felrobbant fegyver egy lecsúszó sérülést okoz a járművön. A fenti hatások ellen nem véd semmilyen járműfelszerelés. A megsemmisült fegyvert nem lehet megjavítani.

VIGYÁZZON, URAM!
Ezt a kártyát akkor játszhatod ki, ha az egyik karaktered valamilyen okból meghalna, és van a 3”-es közelében egy ugyanolyan méret-kategóriás barátságos modelled. A kártya hatására a közeli harcos a veszély útjába veti magát, s félrelöki parancsnokát az útból, magát áldozva fel helyette. A karakter életben marad, de a hősies harcos meghal.

ESZTELEN BÁTORSÁG
Ezt a kártyát egy saját megtört osztagra játszhatod ki, ahelyett, hogy dobnál nekik rendeződésre. Az osztag úgy összeszedi magát, hogy nemcsak azonnal rendeződik, de azonnal lejátszhat egy egész kört (mozoghat, lőhet és rohamozhat). Ezután visszatér a normál kerékvágásba.

RAJTAÜTÉS
Ezt a kártyát egy saját gyalogos egységedre játszhatod ki, a felállás során. Egységed a csatát megelőző éjszaka előreosont a csatamezőn, s amennyire lehetett, megközelítette az ellenséget. Emiatt ők a Beszivárgás (Infiltrate) szabályai szerint állnak fel.

ORBITÁLIS BOMBÁZÁS
A bolygó felett keringő csatahajótok, vagy egy távoli tüzérségi üteg támogatását élvezed, mely lövegeivel hatékonyan tudja pusztítani az ellenséget, segítve csapatod előretörését. Ezt a kártyát valamelyik lövési fázisod elején játszhatod ki. Rakd le a nagyobb (löveg) sablont valahová az asztalra, ahova akarod, majd dobj neki szóródást 2D6-tal, s mozgasd a kockadobások által meghatározott helyre. Akik a sablon alá kerülnek, egy 5-ös Ereju találatot kapnak, melynek AP-je 3-as.

AKNAMEZŐ
Felderítőid elaknásították a csatamező egy részét. Ezt a kártyát bármikor kijátszhatod, hogy aktiváld az aknákat. Egy jelölő-kártyával mutasd meg, hol lesz a középpontja. Azon modellek, melyek ennek 3”-es közelébe merészkednek, 5-ös vagy 6-os dobás esetén aknára lépnek, s a következőket szenvedik el: Helyezd rájuk a kisebb sablont, úgy, hogy ők legyenek a középpontban – aki a sablon alá kerül, kap egy 4-es Erejű, 5-ös AP-jű találatot. Azon modellek, melyek csak félig vannak a sablon alatt, 4-es vagy nagyobb dobás esetén sebződnek. Az aknamező játékban marad, és mindenkire hat, aki a 3”-es közelébe jön.

BRILIÁNS STRATÉGIA
Egy roppant ravasz stratégiai húzással esélyed nyílt arra, hogy ellenfeled megelőzve, te indíthasd meg a támadást! Ezt a kártyát felállás után, a kezdés-dobás előtt játszd ki, hogy hatására a kezdésre 2 kockával dobhass, és az eredmények közül választhass, hogy melyik a szimpatikusabb számodra. A kiválasztott kockadobás lesz a kezdés-dobásod.

MESTERI LÖVÉS
Ezt a kártyát a lövési fázisban játszhatod ki, miután eltaláltál egy ellenséges járművet, de még a páncél-átütésre nem dobtál. A lövész megtalálta a jármű gyenge pontját, így annak páncélértéke ez ellen a lövés ellen feleződik (felfelé kerekítve).

SZÉGYENLETES GYÁVASÁG
Ezt a kártyát egy olyan ellenséges egységre játszhatod ki, amely elrontotta moráldobását, és még nem rendeződött. A megtört osztag tagjai a kártya hatására szétszaladnak, de annyira, hogy a játékban már nem vesznek részt. A modelleket vedd le, az egység lefutottnak számít.
A kártya űrgárdistákra is hat, ok a morálteszt elrontása után nem rendeződhetnek azonnal, csak egy körrel késobb.

LEMARADÓ EGYSÉG
Ezt a kártyát a felállás elott játszhatod ki egy ellenséges egységre. őket a felderítőid olyannyira hátráltatták, hogy nem állhatnak fel a sereg többi részével együtt, hanem csak az ellenség első mozgási fázisában jöhetnek be, annak felállási zónájában (vagy ha ilyen nincs, akkor egy semleges oldalon).

ISTENI SUGALLAT
Ezt a kártyát a csata elején játszhatod ki. Vezéred egy olyan hatásos beszédet mond a katonáinak a harcra készülve, hogy sereged minden tagja +1-et kap a Vezetési értékére a csata végéig (de ezzel sem mehet 10 fölé).

ÁTKAROLÓ HADMŰVELET
Ezt a kártyát egy saját egységedre játszhatod ki, melyet nem raktál fel az első körben. Az egység a tartalékosokra vonatkozó szabályok szerint fog bejönni, az egyik semleges oldalról.