|
|
|
4. Negyedéves küldetések
Mivel a küldetések meghatározásánál a
kiírásban szereplő "Objektívás" küldetésgenerátort használtuk,
mindig az adott forduló előtt dobtuk ki, hogy mi lesz a feladat. Csak
arra figyeltünk, hogy ugyanaz ne jöhessen ki kétszer, és a felállási zónák
is különbözőek legyenek. Hogy ne legyenek unalmasak a folyton ismétlődő
feladatok, a játékosok "Stratégia" kártyákat kaptak, melyeket
alkalmas pillanatban kijátszva nagyon kellemetlen meglepetésekkel szolgálhattak
ellenfelüknek:
ISTENI GONDVISELÉS
Ezt a kártyát egy nem szörnykategóriás, nem-jármű modellre játszhatod
ki, melyet épp most öltek meg valamilyen okból. A harcos valahogy túlélte
a végzetes találatot, és épen kerül elő, további harcra készen. A több
Sebponttal (W) rendelkező modellek szempontjából tekintsd úgy, mintha
az adott sérülést egyáltalán nem kapták volna meg, vagyis annyi Sebpontjuk
lesz, mint a végzetes találat elott.
SPECIÁLIS FELSZERELÉS
Ezt a kártyát egy karakteredre játszhatod ki, a csata előtt, felszerelve
azt eggyel a következő speciális hatásokkal:
1) Lőfegyvere Roham 3-as lesz
2) Közelharci fegyvere energia-fegyvernek számít, 5-ös Erővel.
3) Módosítatlan mentőjét mindig dobhatja, akkor is, ha egyébként nem tehetné
meg (pl. elda Boszorkányok pszipuska ellen).
Szörny-kategóriás lényekre ez a kártya nem játszható ki, tiranidák e helyett
újat húznak. A karakterért +30 Gyozelmi Pont jár.
ÁRULÓ
Az ellenséges sereg egy kéme férkőzött soraitok közé, s kikémlelte titkos
fegyvereiteket és taktikai trükkjeiteket. Ezt a kártyát az ellenfél éppen
most kijátszott stratégiai kártyájára lehet kijátszani, semlegesítve annak
hatását, bármi is legyen az.
ERŐSÍTÉS
Sereged váratlanul erosítést kap egy másik parancsnoktól! Ezt a kártyát
az egyik mozgási fázisod elején használhatod fel arra, hogy egy gyalogsági
(troop) választást visszahozz, melyet már az utolsó emberig (vagy egyéb
harcosig) elvesztettél. Az osztag a saját oldaladon fog bejönni, úgy,
hogy a beérkezési pontjától 24”-en belül ne legyen ellenséges modell.
Az ellenség ezért az osztagért is megkapja a Győzelmi Pontokat, ha megsemmisíti
vagy lezavarja oket az asztalról.
MEGHIBÁSODÁS
Ezt a kártyát akkor játszhatod ki, ha egy ellenséges modell vagy jármű
nehézfegyverével tüzet nyit rád. A fegyver abban a pillanatban meghibásodik
és felrobban! Gyalogos modell esetében ez azt jelenti, hogy a fegyvernek
vége, s a kezelőnek dobnia kell egy normál páncélmentőt, különben meghal.
Jármű esetében dobj egy kockával: 1-2: A kezelők összezavarodnak; 3-4:
A kezelők elkábulnak; 5-6: A felrobbant fegyver egy lecsúszó sérülést
okoz a járművön. A fenti hatások ellen nem véd semmilyen járműfelszerelés.
A megsemmisült fegyvert nem lehet megjavítani.
VIGYÁZZON, URAM!
Ezt a kártyát akkor játszhatod ki, ha az egyik karaktered valamilyen okból
meghalna, és van a 3”-es közelében egy ugyanolyan méret-kategóriás
barátságos modelled. A kártya hatására a közeli harcos a veszély útjába
veti magát, s félrelöki parancsnokát az útból, magát áldozva fel helyette.
A karakter életben marad, de a hősies harcos meghal.
ESZTELEN BÁTORSÁG
Ezt a kártyát egy saját megtört osztagra játszhatod ki, ahelyett, hogy
dobnál nekik rendeződésre. Az osztag úgy összeszedi magát, hogy nemcsak
azonnal rendeződik, de azonnal lejátszhat egy egész kört (mozoghat, lőhet
és rohamozhat). Ezután visszatér a normál kerékvágásba.
RAJTAÜTÉS
Ezt a kártyát egy saját gyalogos egységedre játszhatod ki, a felállás
során. Egységed a csatát megelőző éjszaka előreosont a csatamezőn, s amennyire
lehetett, megközelítette az ellenséget. Emiatt ők a Beszivárgás (Infiltrate)
szabályai szerint állnak fel.
ORBITÁLIS BOMBÁZÁS
A bolygó felett keringő csatahajótok, vagy egy távoli tüzérségi üteg támogatását
élvezed, mely lövegeivel hatékonyan tudja pusztítani az ellenséget, segítve
csapatod előretörését. Ezt a kártyát valamelyik lövési fázisod elején
játszhatod ki. Rakd le a nagyobb (löveg) sablont valahová az asztalra,
ahova akarod, majd dobj neki szóródást 2D6-tal, s mozgasd a kockadobások
által meghatározott helyre. Akik a sablon alá kerülnek, egy 5-ös Ereju
találatot kapnak, melynek AP-je 3-as.
AKNAMEZŐ
Felderítőid elaknásították a csatamező egy részét. Ezt a kártyát bármikor
kijátszhatod, hogy aktiváld az aknákat. Egy jelölő-kártyával mutasd meg,
hol lesz a középpontja. Azon modellek, melyek ennek 3”-es közelébe
merészkednek, 5-ös vagy 6-os dobás esetén aknára lépnek, s a következőket
szenvedik el: Helyezd rájuk a kisebb sablont, úgy, hogy ők legyenek a
középpontban – aki a sablon alá kerül, kap egy 4-es Erejű, 5-ös
AP-jű találatot. Azon modellek, melyek csak félig vannak a sablon alatt,
4-es vagy nagyobb dobás esetén sebződnek. Az aknamező játékban marad,
és mindenkire hat, aki a 3”-es közelébe jön.
BRILIÁNS STRATÉGIA
Egy roppant ravasz stratégiai húzással esélyed nyílt arra, hogy ellenfeled
megelőzve, te indíthasd meg a támadást! Ezt a kártyát felállás után, a
kezdés-dobás előtt játszd ki, hogy hatására a kezdésre 2 kockával dobhass,
és az eredmények közül választhass, hogy melyik a szimpatikusabb számodra.
A kiválasztott kockadobás lesz a kezdés-dobásod.
MESTERI LÖVÉS
Ezt a kártyát a lövési fázisban játszhatod ki, miután eltaláltál egy ellenséges
járművet, de még a páncél-átütésre nem dobtál. A lövész megtalálta a jármű
gyenge pontját, így annak páncélértéke ez ellen a lövés ellen feleződik
(felfelé kerekítve).
SZÉGYENLETES GYÁVASÁG
Ezt a kártyát egy olyan ellenséges egységre játszhatod ki, amely elrontotta
moráldobását, és még nem rendeződött. A megtört osztag tagjai a kártya
hatására szétszaladnak, de annyira, hogy a játékban már nem vesznek részt.
A modelleket vedd le, az egység lefutottnak számít.
A kártya űrgárdistákra is hat, ok a morálteszt elrontása után nem rendeződhetnek
azonnal, csak egy körrel késobb.
LEMARADÓ EGYSÉG
Ezt a kártyát a felállás elott játszhatod ki egy ellenséges egységre.
őket a felderítőid olyannyira hátráltatták, hogy nem állhatnak fel a sereg
többi részével együtt, hanem csak az ellenség első mozgási fázisában jöhetnek
be, annak felállási zónájában (vagy ha ilyen nincs, akkor egy semleges
oldalon).
ISTENI SUGALLAT
Ezt a kártyát a csata elején játszhatod ki. Vezéred egy olyan hatásos
beszédet mond a katonáinak a harcra készülve, hogy sereged minden tagja
+1-et kap a Vezetési értékére a csata végéig (de ezzel sem mehet 10 fölé).
ÁTKAROLÓ HADMŰVELET
Ezt a kártyát egy saját egységedre játszhatod ki, melyet nem raktál fel
az első körben. Az egység a tartalékosokra vonatkozó szabályok szerint
fog bejönni, az egyik semleges oldalról. |