Nagy rajongója vagyok a Horus Heresy sorozatnak (sőt az egész időszaknak is, művészeti albumostól, abból konvertált régi páncélostul, mindenestől), úgyhogy már nagyon vártam az aktuális kötetet. Az elmúlt évben szvsz csak a „Mechanicum” tudta azt a szintet hozni, amit a sorozat első pár részében megszokhattunk, úgyhogy duplán kíváncsi voltam, sikerül-e visszatalálniuk a „rendes kerékvágásba”, és újra izgalmas, a Birodalom múltjának titkait felfedő, de egyúttal az Eretnekség történetét előre gördítő elbeszéléseket alkotniuk.
A kötetet elolvasása után azt mondhatom, hogy részben sikerült ennek megfelelni, mivel múltfelfedés van, több novellában is, de a „nagy” történetet valahogy csak nem sikerült előbbre vinni. Ez sajnos újabban az egész sorozatra igaz, mert csak jönnek az újabb és újabb kötetek, de csak nem haladunk a Császári Palota ostroma felé. Érdekes persze az is, hogy miként terjed az Eretnekség, ki hogyan reagál rá, de jó lenne, ha – az első öt kötethez hasonlóan – azért az újabb „játékosok” megismerése után az ő történetük vinné előre a globális eseményeket (mint pl. a Fulgrim esetében). Vagy ez csak nekem hiányzik?
No, félre előre morgást, lássuk a novellákat (igyekszem nem lelőni a poénokat):
Dan Abnett – Blood Games (Véres játékok)
Egy novella a Császár testőreiről, mindennapi életükről, és arról, hogy hogyan készülnek a palota védelmére. A történet két részre oszlik, elég szerencsétlen módon, véleményem szerint jobb lett volna csak az egyik vagy másik felére koncentrálni, mert így kicsit szétesik az novella. Jó pont azonban, hogy sokat megtudhatunk az Adeptus Custodesről, ezekről a GW által egyébként homályban tartott harcosokról, akikről az általános ismertetőkön túl sehol sem találni semmilyen konkrét információt. (5/10)
Mike Lee – Wolf at the Door (Farkas a kapuknál)
Az Űrfarkasok XIII. Hadteste tönkrever egy rendszert, miután azok sehogy sem akarnak behódolni a Birodalomnak. Már éppen indulnának a Légió kijelölt gyülekezőhelyére, hogy csatlakozzanak primarchájukhoz, és menjenek Prospero (meg az Ezer Ifjak ellen), amikor a szenzoraik felfedeznek egy kisebb bolygót, melyet eleddig a Hipertér rejtett. Amíg összeszedik a rendszerben szétszórt csapataikat, a Farkaslord elindul testőreivel, hogy megpróbálja békés csatlakozásra bírni őket. Ez persze nem megy könnyen, különösen hogy hamarosan vérszomjas idegenekkel találják szemben magukat…
Ez a novella már sokkal jobban sikerült, izgalmas, fordulatos, és sokat megtudhatunk az Űrfarkasokról is. Jó kis kedvcsináló a jövőre csúsztatott Prospero Burns könyvnek is (már ha annak kell egyáltalán előzetes reklám). (8/10)
Anthony Reynolds – Scions of the Storm (A vihar fiai)
Egy novella az Igehirdetőkről (Word Bearers), még a Káoszhoz fordulásuk előttről. Egy bolygó lakosait kell elpusztítaniuk, akik nem akarnak csatlakozni a Birodalomhoz, és még ráadásul az eretnekség bűnébe is estek, mert valamilyen viharistent imádnak. A leszálló csapatok parancsnokának azonban jónéhány meglepetésben lesz része, mire a csaták véget érnek.
Szintén jó kis novella, bár az számomra eléggé zavaró volt, hogy az Igehirdetők még a birodalmi oldalon állnak, mikor pedig már a sorozat első köteteiben kiderült, kit is tisztelnek ők valójában. Ennek ellenére érdekes dolgok derülnek ki róluk, különösen a Lectatio Divinatius eredete lesz meglepő. (7/10)
James Swallow – The Voice (A hang)
Ebben a történetben az elsőhöz hasonlóan, egy szintén a múlt ködébe vesző birodalmi szervezetet ismerhetünk meg, a Csend Nővéreit (Sisters of Silence). A cél itt is a hangulatfestés lehetett, és ez is sikerült jobban, mert a történet nem túl érdekes. Viszont egy kicsit beleláthatunk a Nővérek mindennapjaiba, és közelebbről megismerhetjük a Fekete Hajókat is (gondolta volna valaki, hogy már az Eretnekség idején is repkedtek?). A Véres játékokhoz hasonlóan ebből az alapanyagból is többet ki lehetett volna hozni, de sajnos nem sikerült. (6/10)
Gav Thorpe – Call of the Lion (Az Oroszlán szava)
A Sötét Angyalok flottája a Galaxisban szétszórt emberiség elveszett bolygóit keresi a Nagy Keresztes Hadjárat idején, és többéves kutatás után végre találnak is egy lakott világot, melyet az expedíciót vezető Nagymester békés módon szeretne a Birodalomhoz csatolni. A flottájához csatlakozott, Calibanról származó, nemrég kinevezett másik Nagymester azonban nem hisz a harc nélküli megoldásban. Hogy melyiküknek lesz igaza, az csak a novella végén derül ki.
Ez a történet nagyon hasonlít az Űrfarkasosra, csak itt a hangsúlyt a régi, terrai, és az új, calibani Nagymester véleménykülönbségére fekteti. Ez is „beharangozó” novella, csak ez a nyáron megjelenő Fallen Angels könyvhöz csatlakozik. Önmagában biztos jobb lenne, de a másik után olvasva már nem volt annyira újszerű. Nekem a Farkasok története jobban tetszett. (6/10)
Graham McNeill – The Last Church (Az utolsó templom)
A Földet egyesítő nagy háború végén a legutolsó, még álló templom magányos papját egy rejtélyes idegen látogatja meg, aki nem a misére érkezett, hanem a tiszteletes hitét és magát a vallást kérdőjelezi meg. Az első pár oldal után valószínűleg mindenki sejteni fogja, hogy ki is ez az idegen…
Vitathatatlanul ez a kötet legjobb novellája, különösen, hogy végre magának a Császárnak a gondolataiba, terveibe is beleláthatunk. A filozófiai vita szerintem helyenként kicsit közhelyes, de elég fontos kérdésekre világít rá. Aztán mindenki elgondolkodhat, hogy kinek is van igaza, és melyik a jobb, a vallás uralma, vagy a felvilágosult tudásé. Vagy netán nincs is különbség? (10/10)
Matt Farrer – After Desh’ea (Desh’ea után)
A Harci Kopók rendháza végre megtalálta primarcháját, akit a Császár se szó se beszéd felteleportál hajójukra egy olyan csata előtt, melyet még ő se élhetne túl. A rendház vezetői megpróbálják rettentő haragját lecsillapítani, de mindegyiküket megöli, ahogy egymás után belépnek csarnokába. Amikor végül Kharn-ra, az első kapitányra kerül a sor, neki nagy nehezen sikerül szót értenie vele.
Ez a novella elég egysíkúra sikeredett: a dühödt és zavarodott Angron folyamatosan ütlegeli Kharn-t, aki próbál életben maradni és meggyőzni a primarchát, hogy nőjön fel a feladathoz, és álljon végre az élükre. Ennek ellenére érdekesek az Angronról megtudható dolgok, és az is, hogy hogyan lesznek Harci Kopókból Világfalók. (7/10)
Összességében így azért csak pozitív lett az értékelés - közepes alá nem ment egyik novella sem. Gondolatébresztőnek és hangulatfestőnek jó a könyv, de sajnos az Eretnekség fő eseményeihez nem kapcsolódik túlságosan. Nade talán majdcsak sikerül visszatalálni oda is…
Liga | Archangel | 
2009. szeptember 2. szerda 07:29 | 
Nincs hozzászólás 