Category: történelem

A Warhammer 40000 világának történelme 6. rész – A Horus Eretnekség (1.)

Ellentétek az űrgárdista légiók között

A Nagy Keresztes Hadjárat indulásakor még minden űrgárdista a Földről származott. Emiatt, bár az egyes légiók genetikusan kódolt tulajdonságai és a harcosok képességei kismértékben különböztek egymástól, közös gyökerekkel rendelkeztek, és azonos módon épültek fel seregeik. Egy közös cél lebegett a szemük előtt, és a Császár, mint legfőbb parancsnok irányította őket.

Ahogy azonban egyre jobban előrehaladt a Birodalom terjeszkedése, úgy vált szükségessé, hogy más bolygókról is sorozzanak be újoncokat, és amennyire csak lehet, felgyorsítsák azt a bonyolult génmódosító eljárást, melynek eredményeképp a harcosok fiatal fiúkból elit katonákká váltak. Így azonban a tech-papok már nem tudták száz százalékig biztosítani a génállomány tisztaságát, és kismértékű eltérések jelentek meg az új űrgárdistáknál az eredeti földi állományhoz képest. Ahogy a légiók létszáma növekedett, úgy váltak egyre inkább önállóvá, és távolodtak el térben és szokásokban is egymástól. A primarchák megtalálása csak gyorsította ezt a folyamatot, mivel a Császár engedélyével mindegyikük a saját elképelései szerint alakítottá át seregét. Miután a legtöbb légió arról a bolygóról kezdett el toborozni, ahol a primarcha felnőtt, a helyi szokások, hiedelmek lassan beépültek a mindennapjaikba, és hamarosan nagyon különbözővé váltak egymástól. Így kisebb-nagyobb ellentétek jelentek meg légión belül (földiek és az új harcosok között), valamint az egyes légiók között is. Ezt még fokozta, hogy bár a primarchák technikai értelemben testvérek voltak, neveltetésüket, nézeteiket nem tudták levetkőzni, és ez sokszor vezetett konfliktushoz közöttük: Leman Russ és Mortarion pl. görbe szemmel néztek Magnusra  a mágiához való vonzódása miatt, Pertubaro és Rogal Dorn pedig féltékenyen figyelte egymás sikereit. Mindegyik primarcha meg akart felelni atyjának, a Császárnak is, és igyekezett bizonyítani, hogy jobb testvéreinél, ez a versengés pedig sokszor szintén komoly ellenségeskedésig fajult.

Horus Hadúrrá kinevezése az ullanori győzelem után sokakban irigységet keltett, és csak tovább mélyítette az ellentéteket a primarchák között. Még Horus sem örülhetett igazán új tisztségének, mert ezzel olyan bürokratikus feladatokat is a vállára kellett vennie, amelyekkel csak nehezen tudott megbirkózni – elvégre katona volt, nem kormányzó vagy hivatalnok. A Káosz istenei így végre lehetőséget láttak arra, hogy felléphessenek eddigi leghatalmasabb ellenfelük, a Császár ellen.

Az Igehirdetők bukása

A legelső primarcha, ki elbukott, Lorgar volt.

Kezdetben pedig ő volt a legnagyobb fanatikus, ki istenként tekintettatyjára, és a legjobban imádta őt. Neveltetéséből adódóan mindig is hitt abban, hogy vannak az ember felett álló erők az Univerzumban, kik életnek és halálnak urai, s hatalmukban áll csodálatos, a tömegek számára

csodáknak tetsző cselekedeteket végrehajtani. Amikor a Császár rátalált, Lorgar úgy érezte, megtalálta élete értelmét, és azt az isteni lényt, kit teljes lelkével imádhat. Hódításai során ezért nem csak behódolásra szorította az emberlakta világokat, melyeket talált, hanem hosszas munkával meg is térítette őket a Császár hitére. Ügybuzgó vakságában azonban nem látta, hogy ez éppen ellentétes mindazzal, amit atyja akart, s csak akkor ébredt rá, amikor az súlyosan megbüntette eltévelyedéséért.

Monarchia, az Igehirdetők által „tökéletessé” formált város volt az, mely először elszenvedte a Császár haragját. Uruk parancsára az Ultragárdisták a földig rombolták ezt a hatalmas metropoliszt, mely túltett mindegyik máson ügybuzgalmában, hogy a  Császárt, mint istent imádja. Lakosainak segélykérésére az Igehirdetők is odasereglettek, és részesülniük kellett a büntetésben. Az Emberiség Ura hatalmas pszichikus erejével mind a százezer harcost térdre kényszerítette, és Lorgar fejére olvasta, hogy tetteivel éppen ellentétesek mindazon értékekkel és célokkal, melyek miatt a Nagy Keresztes Hadjárat elindult: a Birodalmi Igazság  helyett a babonaságot, és egy nem létező, hamis isten (épp a Császár), imádását erőszakolja rá a frissen becsatolt új bolygók lakosaira, ráadásul minden más légiónál lassabban halad a hódítással.

A vádak alatt Lorgar teljesen összetört, hisz minden, melyben oly szenvedélyesen hitt, hamisnak bizonyult. Hosszas tépelődés után az ezoterikus és misztikus tanok nagy mesteréhez, Magnushoz fordult iránymutatásért, aki óva intette attól, hogy az Univerzum titkait fürkéssze, és próbálja megtalálni a maga igazát és istenét. Hasztalan volt azonban tanácsa, mert az Igehirdetők primarchája minden harcosával együtt zarándokútra indult, hogy választ kapjon a kérdésre, van-e valamilyen felsőbb hatalom, mi a Világmindenséget uralja. A Káosz istenei pedig csak erre vártak…

Lorgar és légiója sok világot végigjárt és meghódított az Impérium nagyobb dicsőségére, míg végül eljutottak az Iszonyat Szeméhez, ahol Cadia bolygóján a Káosz papjai végül megmutatták a primarchának, hogy igenis, léteznek istenek, kik csakis híveik imádatát várják. Megmutatták neki azt is, hogy miként buktak el az eldák, kik nem tudtak élni a hatalommal, mit ezek az istenek felkínáltak nekik. Végül meggyőzték Lorgart, hogy az ellenséges Univerzumban az emberiség csak úgy maradhat életben, ha őket szolgálja, mert csak így válhat egységessé és elég hatalmassá ahhoz, hogy a kiirtására törekvő idegen lényeket legyőzhesse.

A primarcha végre megtalálta hát új hitét, és nevelőapjával, a Káosz isteneinek hitében igencsak járatos Kor Phaeronnal és Erebussal, a káplánok legelsőjével nekiláttak, hogy fellelt igazságukat megismertessék az Univerzum hitetlen tömegeivel. Ők lettek hát az első árulók és hitszegők, kik a Birodalom ellen fordultak, és már évtizedekkel a Horus Eretnekség előtt megkezdték titkos hadjáratukat a Császár ellen. Hogy bázisukat kiépítsék, az ekkortól meghódított világokon nem a Császár, hanem a Sötét Istenek tanát hirdették, milliókat állítva új uraik szolgálatába. Tudták azonban, hogy ez még nem lesz elég ahhoz, hogy nyíltan is felléphessenek a Birodalom ellen, ezért nekiláttak, hogy az űrgárdista légiókat is maguk mellé állítsák.

A Nikeai Zsinat határozata a káplánok hadrendbe állításáról remek lehetőség volt az Igehirdetők számára ahhoz, hogy minden légióhoz elküldjék prédikátoraikat, hogy az űrgárdisták esetleges elhajlásaira és a közkatonává lefokozott könyvtárosokra odafigyelő káplánok kiképzését segítsék.  E mellett azonban igazi céljuk az volt, hogy a rontás magvait elhintsék, és lassan a Káosz oldalára állítsák a harcosokat. Ennek módja a titkos harcos-testvériségek létrehozása volt a légiókon belül, melyek kezdetben csupán ártatlan gyűléseket tartottak, ahol a különböző rangú és rendű harcosok szabadon beszélgethettek, de ahogy az évek teltek, ezek egyre inkább a széthúzás és a viszály terjesztőivé váltak.

Megkezdődött tehát a nagy művelet, mely ötven év alatt ért el a robbanásponthoz, a Horus Eretnekséghez, ami aztán örökre véget vetett a Császár által az emberiség javára megálmodott szép jövőnek …

A Warhammer 40000 világának történelme 5. rész – A Császár (2)

A Nagy Keresztes Hadjárat

A Föld meghódítása után a Császár az emberlakta Galaxis egyesítését (és ahol szükséges, visszahódítását) tűzte ki célul. Tervei támogatására létrehozta az Adeptus Astra Telepathicát, azt a szervezetet, mely az asztropatákat képezte és foglalkoztatta, hogy ezzel tegye lehetővé a hatékony és gyors kommunikációt a távoli világok között. Ezután vezetésével létrejött az Astromican, mely egy hihetetlenül erős pszichikus világítótoronyként mutatta az irányt a navigátoroknak a hipertérbeli utazás során. Ezzel az űrhajók sokkal biztonságosabban utazhattak az Immatériumban, és hamarabb érhették el céljukat.
A Galaxis meghódításához katonák és megfelelő vezérek is kellettek, méghozzá jobbak, mint a kiszámíthatatlan Villámharcosok, ezért a Császár újabb szuperkatonák kifejlesztésébe fogott. Első lépésként húsz legyőzhetetlen, halhatatlan vezér létrehozásába fogott a Himalája alatti titkos laboratóriumában. Ők lettek a Primarchák, akik mindegyikét saját, egyedi génmintája alapján készítette el, más és más képességekkel, tulajdonságokkal ruházva fel őket, különböző feladatok végrehajtása céljából. Valami azonban balul ütött ki, míg a csecsemők mesterséges anyaméheikben növekedtek, és az őket tartalmazó tartályok szétszóródtak a Galaxisban. Ez szinte bizonyosan a Káosz erőinek ármánykodása révén történt így, akik jogosan félték a Császárt, és törekvéseit a Rend terjesztésére az Univerzumban.
A Császárt nagy szomorúság töltötte el, hogy terve így kudarcba fulladt, de aztán hamarosan nekilátott, hogy a Primarchák génmintája alapján létrehozza a szuperkatonák húsz légióját, akik hódításait segítik. Ők lettek az űrgárdisták, kik nem bírtak olyan hatalmas erőkkel, mint vezéreik, de az átlag-harcosokhoz képest sokkal jobbak voltak. A laboratóriumokban kifejlesztett, majd sokszorosított génmintákat harcos nemzetek fiatal sarjaiba ültették, akik az akkor elérhető legjobb kiképzést és felszerelést kapták.
Miután új hadtestei felálltak, a Császár nekilátott a Naprendszer visszahódításának. Űrgárdistái elűzték az idegen kalózokat a Szaturnusz és Jupiter holdjairól, és újra kapcsolatot teremtettek a Marssal. Ez a lépés különösen fontos volt, mert a Vörös Bolygón letelepedett Cult Mechanicum végre ismét kapcsolatba került és együttműködött a Földön maradt emberekkel. A megkötött Marsi Egyezmény révén a tech-papok tudásukat ismét az emberiség fejlődésének szolgálatába állították, és termelő-kapacitásukat a Császár terveinek szolgálatába állították. Cserébe jogot kaptak arra, hogy a formálódó új Birodalmon belül ők legyenek a tudás letéteményesei, és Adeptus Mechanicum néven ők felügyelhessenek minden tudományos és technikai folyamatot.
Erre az időszakra tehető, hogy Slaanesh megszületésével és az eldák hanyatlásával párhuzamosan a Naprendszert és a többi emberlakta világot elválasztó hipertérbeli viharok elcsitultak. Nem volt hát akadálya, hogy megindulhasson a Nagy Keresztes Hadjárat, és a Császár seregei újra egyesíthessék a Galaxisban szétszóródott emberiséget!
Az új Birodalom seregei Felfedező Flottákba szervezve indultak más és más irányokba, hogy újra felfedezzék és meghódítsák az Univerzumot. Sok bolygórendszer önként csatlakozott, de voltak olyanok is, melyeket harccal kellett csatlakozásra bírni. Az űrgárdistáknak és a Mechanicum új harci gépezeteinek azonban egyetlen bolygó sem tudott ellenállni. A Császár sajnálta ugyan a véráldozatot, de tudta, hogy az emberiség csak egységesen szállhat szembe az ellenséges fajokkal és a Káosz Erőivel. A hódítások révén gyorsan bővült a Birodalom, és így a Flották is egyre hatalmasabbak és számosabbak lettek. Lassan sikerült megtalálni az elveszett Primarchákat is, akik átvehették a génmintájuk alapján létrehozott űrgárdista légiók vezetését. Együttesen aztán számtalan világra terjesztették ki a Birodalom uralmát, és plántálták lakóik fejébe a Birodalmi Igazságot, mint egyetlen érvényes szellemi vezérlő elvet.
A Birodalmi Igazság egy ateista eszmerendszer volt, mely a tudományt és a technológiai haladást állította a középpontba, és le kívánt számolni mindenfajta babonasággal és vallásos hittel. A Császár a Földön már korábban felszámolt mindennemű vallást, és leromboltatta az összes templomot, mert hite szerint csak így volt biztosítható a felvilágosult, haladó emberiség jövője. A Birodalmi Igazság másik fontos alapvetése az idegen fajokkal szembeni zéró tolerancia elve volt: miután az idegen fajok, melyekkel az emberiség találkozott, mind vagy nyíltan ellenségesek voltak, vagy pedig jövőbeli fenyegetést jelentettek az Univerzum feletti emberi utalom számára, a Felfedező Flották minden új fajt azonnal kiirtottak, ha csak a legkisebb mértékben is veszélyesnek látszottak.
A Birodalmi Igazság még egy dologban volt nagyon szigorú: habár támogatta a technológiai fejlődést, a gépi mesterséges intelligencia kifejlesztését teljes mértékben tiltotta. A Császár emlékezett azokra az időkre, amikor a gondolkodó gépek az emberiség ellen fordultak, és tudta, mekkora pusztítással járt az ellenük vívott háború, ezért el akarta kerülni, hogy ez még egyszer előfordulhasson. Így ha a Felfedező Flották egy olyan világra találtak, ahol az emberek ilyen gépezeteket alkalmaztak, kiirtották a teljes lakosságát, nehogy tiltott technológiájukkal megfertőzzék a Birodalom többi részét is.

A Nikaeai Zsinat

Ahogy teltek az évek, és a Nagy Keresztes Hadjárat egyre több emberlakta világot csatolt a Birodalomhoz, a Császár seregei egyre több helyen találkoztak különös erőkkel bíró „boszorkánymesterekkel”, akik ismeretlen, „felsőbb” hatalmak rabigáját kényszerítették a lakosságra, és akik ellen még az űrgárdisták fegyverei sem bizonyultak túl hatásosak. Ezek valójában a Káosz isteneinek hívei voltak, akik démon-uraiktól kapott képességeik segítségével dacoltak a birodalmiakkal. Sokan emlékeztek még arra is, hogy a Viszály Korának végén azok, akik nem tudták kontrollálni pszichikus képességeiket, ugyanígy a démonok játékszereivé váltak, s rajtuk keresztül a Káosz erői hoztak pusztulást több bolygó teljes lakosságára. Habár a Császár volt a valaha élt legerősebb pszi-használó, és a Birodalom is sikeresen alkalmazta az ilyen képességekkel rendelkezőket (asztropatákként, navigátorokként, vagy az űrgárdista légiók könyvtárosaiként), maga is ambivalens érzésekkel küzdött: vajon kellő képzéssel és kontrollal biztonságosan használhatják-e erőiket a pszik, vagy éretlen erre az emberiség? Miután a kérdést a Birodalom több hatalmassága, sőt néhány primarcha (elsősorban Leman Russ és Mortarion) is többször feszegették, végül kénytelen volt összehívni a Nikaeai Zsinatot, ahol a két oldal képviselői megvitathatták nézeteiket.
A pszichikus képességek használata mellett legerősebben Magnus, az Ezer Ifjak légiójának primarchája érvelt, aki maga is hatalmas mágus hírében állott (ezért aztán a későbbiekben a Zsinatot úgy is emlegették, mint Magnus perét). Emiatt elsősorban Russ neheztelését váltotta ki, aki gyűlölte a boszorkányság minden formáját.* A pszi-használók úgy érveltek, hogy ezek a képességek nem jók vagy rosszak, hanem mint egy eszköz, jóra és rosszra egyaránt használhatók. Magnus a tiltás és korlátozás helyett még tovább szélesítette volna az Immatérium hatalmának tanulmányozását, és jobban kiterjesztette volna a pszik tanítását. Az ellenzők a pszi képességek használatának teljes betiltása és szankcionálása mellett kardoskodtak.
A Császár végül a szigorítás mellett tette le a voksát: megtiltotta Magnusnak, hogy további kutatásokat folytasson, és minden egyes könyvtárosnak esküt kellett tennie, hogy nem használja többet képességét.** Az űrgárdista légióknál létrehozták a Káplánok intézményét, akik a csatatestvéreik lelki üdvéért (és az ex-könyvtárosok esetében a Zsinat határozatának betartatásáért) feleltek. Magnus csalódottságában visszavonult szülőbolygójára, Prosperóra, és teljes légióját visszavonta a csatamezőkről – ők a továbbiakban már nem vettek részt a Nagy Keresztes Hadjáratban.

A Császár visszatér a Földre

Miután seregei meghódították a Galaxis nagy részét, és minden gyermekét megtalálta, a Császár visszavonult a Keresztes Hadjárat éléről a Földre, hogy egy csak általa ismert tervezetén dolgozzon. A parancsnokságot legkedvesebb fiának, Horusnak adta át, kit legelőször talált meg mind közül, s akivel évtizedekig együtt harcoltak. Horus lett a legfőbb Hadúr, s ezáltal első lett a primarchák között (akik közül nem mindegyik fogadta jól ezt a hírt, mert úgy gondolta, hogy neki járt volna a kitüntetés). Az ünnepélyes beiktatásra és a Császár búcsújára Ullanoron került sor, ahol az addig talált leghatalmasabb ork birodalmat győzték le a birodalmi seregek, több légió részvételével. A résztvevők nem tudták, de ezzel a neves eseménnyel vetették meg a Horus Eretnekség első magvait…
* Érdekes módon azonban ő is alkalmazott pszi-használókat (Rúnapapokat) saját légiójában, még a Zsinat után is, amikor ezt a Császár rendelkezése tiltotta.
** Amit aztán a Horus Eretnekség során nagyon meg is bántak, mert a Káosz oldalára átállt légiók démonokat és boszorkányságot is bevetettek a harcmezőkön, melyek ellen fegyvereik jórészt hatástalanok voltak.

A Warhammer 40000 világának történelme 4. rész – A Császár (1)

A Warhammer 40000 emberi Birodalmának alapítója és istene, a haldokló testbe zárt halhatatlan Császár tíz évezrede ül Arany Trónusán, és onnan figyeli alattvalóinak mindennapjait. Az Impérium irányításában már évezredek óta nem vesz részt, helyette a Terra Nemes Lordjai uralkodnak. Elméjének erejével tartja fenn a kozmikus irányfényt, az Astronomicant, melynek segítségével a navigátorok a hipertérben tájékozódnak. E nélkül , csak a fénysebességnél lassabban tudnának biztonságosan utazni az űrben, és az emberi civilizáció újra különálló csillagrendszerekre hullana, mint a Viszály Korának sötét napjaiban. Az Astronomican fenntartása azonban szörnyű áldozatot kíván – naponta ifjú pszi-használók ezreit áldozzák fel a Császárnak, hogy a Birodalom jövőjét biztosíthassák. Áldozat ez a Császár részéről is, kinek minden egyes napja folytonos szenvedés, részben a kiállt testi kínok miatt, részben pedig amiatt, hogy napról-napra látnia kell, hogy egykori álma, a szabad és felvilágosult emberiségről miként torzult el az évezredek során. Mégsem engedhet a nemlét csábításának, mert nélküle a Birodalom széthullana, és az emberi faj sorsa örökre megpecsételődne ebben az ellenséges univerzumban.

Szögezzük le: a Warhammer 40000 világa nem az, amit a Császár eltervezett. Ő egészen mást szeretett volna, de a Káosz erői megakadályozták ebben. Nézzünk hát a legendák mélyére, melyekre már csak kevesen emlékeznek, hogy lássuk, hogyan is kezdődött az egész…

Eredet-mítosz*

A legendák szerint a Császár a neolitikus kor valamennyi elfeledett druidájának lelkét egyesíti magában, ily módon egy testbe és lélekbe zárva valamennyiük hatalmát és tudását. Abban a régi korban, amikor megszületett a druidák voltak a szellemi (pszi) erők birtokosai, kik, a hipertér rontó erőitől szabadon alkalmazhatták képességeiket az emberiség javára. Ám ahogy az emberek egyre többen lettek, úgy erősödtek meg a hipertérbéli ragadozók, s úgy váltak egyre mohóbbakká. A druidák – kik a reinkarnáció révén örökítették tovább tudásukat nemzedékről nemzedékre – egy nap azt vették észre, hogy már nem képesek az újjászületésre, mert haláluk után lelküket a démonok falják fel. Nélkülük viszont nem lesz, ki bölcsességével és pszichikus képességeivel az emberiséget irányítsa, s így a Káosz rontása diadalmaskodik felettük, mint ahogy az eldákkal is történt. Összegyűltek hát a druidák hogy megoldást találjanak, és megakadályozzák e szörnyű végzetet.

A napokon át tartó gyűlésen végül úgy döntöttek, hogy egyesítik pszichikus energiáikat, és egyetlen lélekként, egy testben születnek újjá, megteremtve ezzel az „Új Embert”, ki majd az egész emberiség vezetője lehet. A több ezer druida mindegyike mérget ivott, s haláluk pillanatában egy elképzelhetetlenül erős energiahullámban egyesültek, mely egy pillanat alatt elégette a lelkükre várakozó démonokat, majd egy lélekké olvadtak össze, amivel nem bírtak el a nagyobb hipertérbeli ragadozók sem. Egy évvel később (nagyjából i.e. 8000 körül) egy különleges gyermek született az Anatóliai pusztákon, kit majdan a Császár néven ismertek meg az emberek. A lelkét övező hatalmas pszichikus erők révén halhatatlan volt, hogy ne kelljen újjászületnie, s hogy halála után ne ragadhassák el lelkét a démonok. Ahogy növekedett, úgy éledtek fel erői, és került birtokába atyáinak végtelen tudása. Életének évezredein keresztül járta a Földet, segítette az emberiséget, és próbálta őket a fejlődés útjára terelni. Eközben mindig más arcot viselt, és más emberként jelent meg. Tetteit a történelem számos helyen említi, de mégsem derült ki soha, ha a csodatévő szentek, nagy vezérek és bölcs uralkodók képében mind-mind ő próbálta előremozdítani fajunk sorsát.

Ahogy pszichikus képességei erősödtek, egyre inkább tudatára ébredt annak, hogy az emberiségre szörnyű veszélyek leselkednek, mind a csillagok között, mind pedig az Immatérium sötét zugaiban. Rá kellett ébrednie arra is, hogy az emberi természet sötét oldala a Káosz Isteneit erősíti, ezért mindig is a békét és a harmóniát próbálta követendő példaként az emberek elé állítani, hogy ezzel is a rontás erőinek hatalmát csorbítsa. Tevékenysége ellenségei előtt sem maradt titokban, és a Káosz urai is felfigyeltek rá, gyorsan felismerve, hogy ő a legnagyobb ellenségük a galaxis minden értelmes élőlénye közül. Háborúságuk azonban nem vált nyílt konfliktussá, egészen addig, míg a Császár elő nem lépett a homályból, és kezébe nem vette az emberiség sorsának irányítását.

A Császár felemelkedése és a Föld egyesítése

A Viszály korára a pszi-használók egyre nagyobb számban jelentek meg, s mivel képességeiket tapasztalat híján nem tudták kontrollálni, óriási fenyegetést jelentettek az társadalom számára. Az Immatériumból erőt merítő, védtelen tudatuk könnyű préda volt az ott lakozó démonoknak, kik vagy megrontották őket hamis ígéreteikkel, vagy pedig egyszerűen megszállták testüket, és óriási pusztítást végeztek az emberlakta világokon. A Császár látta, hogy ez a folyamat rövid időn belül egész fajunk elkorcsosulásához és kihalásához vezethet, így kezébe vette a gyeplőt, és nekilátott, hogy uralma alatt egyesítse az emberiséget.

Először csak egy hadúr volt a Föld többi uralkodója között, kire nem is figyeltek fel azonnal, de aztán megjelentek villámokkal és sasokkal díszített páncélban masírozó szuperkatonái, a genetikusan módosított, harcra kifejlesztett Villámharcosok, és hamarosan legyőztek vagy szövetségre kényszerítettek minden más despotát. A genetikusan módosított harcosok ebben az időben nem számítottak ritkaságnak, de a Császár harcosai a legjobbnak bizonyultak mind között, s néhány évtizednyi háborúskodás után nem is maradt ellenfelük. Utolsó csatájukat az Ararat Hegyen vívták, s vezérük, Arik Taranis még ki tudta tűzni a Császár zászlaját, mielőtt számtalan sebből vérezve kilehelte volna lelkét.**

Ezután végre béke köszöntött a Földre, megszűnt az évezredek óta tartó viszálykodás, és egy uralkodó alatt egyesülhetett minden nemzet. A Császár számára azonban ez csak az első lépés volt nagy terve megvalósításában…

Folytatása következik…

* Ez a történet még a legelső kiadás idejéből való, azóta se nem erősítették meg, se nem cáfolták a GW részéről.

** SPOILER: A hivatalos propagandával ellentétben nem minden Villámharcos halt meg azonban, Arik Taranis és legalább egy hadnagya túlélte a csatát. A Császárnak már nem volt szüksége rájuk, eleve úgy tervezte meg génmintájukat, hogy ne éljenek soká. Ő már ekkor a következő lépésre, az emberlakta Galaxis visszahódítására készült, melyet a tökéletes katonák újabb generációjának, az űrgárdistáknak szánt feladatul. Arik elrejtőzött a Földön, a császári palotába bebocsáttatást kérő zarándokok városába, és a legrettegettebb bűnöző-vezér álarcát felvéve dolgozott génmintájának kijavításán. (Graham McNeill: The Outcast Dead)

A Warhammer 40000 világának történelme 3. rész – A Birodalom Kora

A Császár felemelkedése

A Viszály Korában hipertérbeli viharok szakították el ez emberlakta világokat egymástól, és széthúzást, káoszt szültek az egész Galaxisban. A viharok elültével egy új, hatalmas vezér jelent meg, ki magát Császárnak hívatta. Első lépésként meghódította a Földet, aztán szövetségre lépett a Mars tech-papjaival, és arra készült, hogy genetikusan módosított űrgárdista harcosaival újra egyesíti az emberiséget.

A Nagy Keresztes Hadjárat (M31)

A Nagy Keresztes Hdajárat 200 évig tartott, és számtalan elveszettnek hitt rendszert szerzett vissza az emberiség számára. A Császár Haditanácsa és a primarchák vezetésével hatalmas felderítő flották indultak útnak, és az űrgárdista légiókkal, valamint a Birodalmi Sereg hadtesteivel fedélzetükön mindenütt visszaszorították az idegen elnyomóket és a káosszal fertőzött hordákat, melyek a Viszály Korában kaptak erőre.

A Horus Eretnekség (M31)

A Nagy Keresztes Hadjárat a Horus Eretnekséggel ért véget. Horus, a primarchák legnagyobbika, a Császár legkedvesebb gyermeke a Káosz erőinek befolyása alá került, és a saját kezébe akarta venni az Impérium feletti hatalmat. Ügyes mesterkedéseivel a haderő harmadát (köztük az űrgárdista légiók felét) maga mellé állította, és a Föld ellen indult. A végső csatában elbukott ugyan, de a Császár is halálos sérülést szenvedett, frissen alapított birodalmában pedig még évekig polgárháború zajlott.

Az Újjászületés Kora (M31 – M32)

Az Újjászületés Korában a Birodalom lassan-lassan magához tért a Horus Eretnekség okozta zűrzavarból és pusztításból. Horus halála után mégtöbb évtizedig eltartott, hogy a lojalista haderő levadássza vagy elűzze az áruló csapatokat. A Káosz követői végül az Iszonyat Szemében találtak menedéket. Azok az idegen lények, kiket a Nagy Keresztes Hadjárat visszaszorított, újra megjelentek az emberlakta rendszerekben.

Hogy megakadályozzanak egy újabb, ilyen nagy léptékű felkelést, és egy ember kezében még egyszer ekkora hatalom koncentrálódhasson, számos reformot vezettek be. A Birodalmi Seregből Birodalmi Gárda lett, és függetlennítették a Flottától. A lojalista űrgárdista légiókat a Codex Astartes szerint szervezték újjá, a Roboute Guilliman által felállított rendszer szerint.

A Birodalom újjászervezése

Ezt az időszakot a Birodalom aranykorának is nevezik. Ekkorra az Adeptus Terra a hatalma alá vonta a legfontosabb rendszereket, és jócskán kitolta a határokat. A Káosz erőit és az idegen lények hordáit újra kiűzték az emberlakta galaxisból Az Asztropata Kórusok és az újonnan meghódított bolygókon talált értékes STC-k végre jólétet és stabilitást hoztak.

A Nova-Terra Interregnum (M35)

Ezt az időszakot a Két Birodalom korának is nevezik, és 9 évszázadig tartott. Nova Terra vezető Tanácsa úgy döntött, hogy nem ismeri el Terra Legfőbb Urainak fennhatóságát, és átvette a hatalmat a Segmentum Pacificus felett.

A 975.M35-ik évben, a Lelkek Megtisztulása alkalmával az Eklézsia megpróbálta vallási alapon egyesíteni az Impériumot. Ennek során milliárdok halálát követelő vallási háborúk robbantak ki, melyek megdöntötték Nova Terra hatalmát.

Az Eretnekség Kora (M36)

Az Eretnekség Korát a Vér Uralmának is nevezik, mert ez volt az az időszak, amikor az Administratumot és az Eklézsiát is az őrült Goge Vandire vezette, ki hét évszázados polgárháborúba taszította az Impériumot. Mire az Adepta Sororitas vezetője véget vetett rémuralmának és életének, már az emberlakta Galaxis nagy részében vallási háborúk dúltak, és több űrgárdista rendház is a Föld felé tartott, hogy ostrom alá vonja.

A Megváltás kora (M37)

Ez a korszak a Terra Főurainak verdiktjével veszi kezdetét, minek hatására világok ezrein lángolnak fel a máglyák, melyen az eretnekek égnek. A Birodalmi Kultusz hatalma sosem látott mértékben megerősödik, és akik akár csak megkérdőjelezik az Eklézsia szavát, vérrel és könnyekkel fizetnek. Keresztes hadjáratok tucatjai indulnak útnak, hogy visszaszerezzék a korábban elvesztett bolygókat. Szent Basillus 30 űrgárdista rendházat marasztal el hitbéli hiányosságok miatt, ezek útnak is indulnak az Iszonyat Szemébe, hogy megtisztítsák azokat a bolygókat, melyeket Slaanesh születésekor szippantott magába a hipertér.

Az időszak végére világok ezrei maradnak hathatós védelem nélkül, mert a Birodalmi Gárda és az űrgárdisták seregei újabb és újabb keresztes hadjáratokra indulnak.

A Hanyatlás (M38)

Miután a Birodalom erőforrásai teljesen kimerülnek a vallási háborúkban, az orkok és a káosz erői egész rendszereket foglalnak vagy pusztítanak el. Ezzel párhuzamosan egyre több és több űrgárdista rendház kapja meg rendszerek felügyeletét, hogy a rend fennmaradhasson.

A Végidők (750.M41-től)

A 41. évezred vége a Birodalom hanyatlásával is együtt jár. Az emberlakta Galaxis egyre ellenségesebb hellyé válik, és megkezdődik a Birodalom szétesése. Az Astronomican fénye halványulni kezd, az Arany Trónuson pedig, melyek a Császár már tíz évezrede ül, a tech-papok javíthatatlan hibákat találnak.

A Warhammer 40000 világának történelme 2. rész – A Viszály Kora

A Viszály Kora, vagy ahogy még emlegetik, a Hosszú Éjszaka egy pusztító, kaotikus időszak volt, a Technológia Korának dicsőséges évszázadai után, és az Impérium megalakulása előtt.

A Viszály Korát két tényező váltotta ki: az egyik a pszi-használók hirtelen elszaporodása az emberlakta világokon, a másik pedig a hipertérbeli viharok állandósulása a Naprendszer és a galaxis többi része között.

A pszi-használók a Technológia Korának végén kezdtek el feltünedezni. Sok világon boszorkánynak tartották és üldözték őket, de a felvilágosultabb bolygókon elfogadták őket, és lehetővé tették, hogy teljes mértékben megismerhessék és kifejleszthessék képességeiket. Sok esetben azonban a magukat megvédeni nem képes pszi-használókat hipertérbeli lények szállták meg, és egész bolygókat vontak pokoli uralmuk alá. Csak azok a bolygók kerülhették el ezt a véget, melyek szigorúan ellenőrizték a pszik populációját.

A Technológia Kora rettenetes véget ért, és az őrület, démonikus megszállottság, valamint háborúk terjedtek futótűzként az emberlakta világokon. A hipertérbeli viharok egyre vadabbá váltak, és egyre nehezebbé tették, míg végül teljesen lehetetlenné tették a csillagközi utazást. Ezzel sok bolygót teljesen elvágtak a galaxis többi részétől, és az olyanok, mint a Terra, mely nagymértékben támaszkodott kiterjedt kereskedelmi kapcsolataira, most képtelenné váltak élelmezni lakosságukat. Az idegen fajok némelyike, mint például az orkok, észrevették, hogy meggyengült az emberek hatalma, és számtalan bolygót fosztottak ki, és égettek fel. Az emberiség többfrontos háborúba sodródott a démonokkal, idegen fajokkal, és saját magával is.

Az elszigeteltség hosszú évei alatt az embereknek több stabil alfaja is kialakult, akik a különböző világokhoz alkalmazkodva tartós változásokon mentek keresztül: Patkányfajzatok (az élelemben gazdag világokon), Ogrynok (a hideg, puszta világokon) és a Zömikek (a puszta, magas gravitációjú bolygókon, a galaxis központjának közelében).

A Viszály korának káosza több évezredig tartott, s közben a Technológia Korának vívmányai lassan feledésbe merültek. Az emberlakta világok egy részében újra eljött a barbárság kora.

A sötétség korában sem hunyt ki a fény teljesen, mert maradtak olyan rendszerek, melyek képesek voltak a túlélésre, sőt még fejlődni is tudtak: azok a világok maradhattak életben, és jólétben, melyek önellátóak voltak, vagy pedig voltak olyan szomszédaik, akikkel továbbra is megoszthatták erőforrásaikat. A fénysebesség alatti utazás továbbra is lehetséges volt, és néha egy-egy hipertérbeli ugrás is sikerülhetett, ha a viharok épp csillapodtak. Némelyik szerencsés bolygórendszer elég közel volt egymáshoz, és kisebb birodalmak alakultak ki. Ezek közül az ismertebbek az Interex birtokai, és a Zömikek világai.

A Naprendszer

Terra

A Földet és a Naprendszer egészét évezredeken át hatalmas hipertér-viharok szigetelték el az emberiség többi részétől. A Viszály Korának első felében a Naprendszer feletti uralom hol a Föld, hol pedig a Mars kezében volt. A 28. évezredre a földi civilizációnak szinte minden nyoma elveszett, és az egész bolygón techno-barbárok küzdöttek a hatalomért. A nagyobb nemzeteket olyan legendás vezérek irányították, mint az urshi Kalagann, Tang kardinális, és „félig őrült – félig zseni” Narthan Dume a Pán-pacifikus Birodalomból.

A Föld lassan sodródott a végső pusztulás felé, amikor az egyik hadúr, aki később a Császár néven vált ismertté, genetikusan módosított harcosaival végül legyőzte vetélytársait, és egyesítette a sokat szenvedett bolygó népeit. Az Impérium megalakítása után laboratóriumaiban létrehozta vezéreit, a Primarchákat, akikkel az emberlakta világokat akarta visszahódítani. Valamilyen katasztrófa során azonban a csecsemőkorú Primarcháknak nyoma veszett. A Császár azonban nem hagyott fel terveivel, és az ő génmintájukat felhasználva létrehozta űrgárdista légióinak első harcosait, hogy amint a hipertér viharai alábbhagynak, nekilásson a galaxis meghódításának, és elveszett fiai megkeresésének.

Mars

A Mars lakói teljesen más utat jártak, mint a Föld: egy rövid, kaotikus időszak után a Mechanikum Kultuszának Tech-papjai legyőzték a mutánsokat, és magukhoz ragadták a hatalmat. Néha el-ellátogattak a Földre, hogy megmentsenek valamit a Technológia Sötét Korából, de miután szembesültek vele, hogy mekkora pusztítást vittek végbe a folytonosan csatázó barbárok, felhagytak felderítő útjaikkal. E helyett a hipertért kezdték el tanulmányozni, és sok évvel később képessé váltak arra, hogy észleljék a viharok közti nyugodt időszakokat. Ezzel egy időre tehető az első Gép-istenek, a Titánok megalkotása.

A Tech-papok évezredekig vártak és figyeltek. Ahányszor csak alábbhagytak a hipertérbeli viharok, azonnal expedíciót indítottak a külső világok felé, egy teljes Titán Légióval és ezernyi szervitorral, valamint Tech-pappal a fedélzeten. Ezeknek az expedícióknak egy része eltűnt a hipertérben, vagy távoli világokon lelte halálát, némelyek azonban sikerrel jártak, és anyabolygójuk mintájára Műhely-világokat hoztak létre. A kapcsolattartás ezekkel azonban nagyon nehézkes és szórványos volt, és az is maradt, a Nagy Keresztes Hadjárat idejéig

A Naprendszer külső részei

Hogy mi zajlott ebben az időben a külső bolygókon, arról nagyon keveset tudni. Egy biztos, hogy a Szaturnusz holdjain fennmaradtak telepek, melyek saját űrflottával rendelkeztek. Ezek a Viszály Korának végén azonnal csatlakoztak az Impériumhoz, de függetlenségüket egészen a Horus-Eretnekség idejéig megőrizték.

A Viszály Korának vége

A hipertérbeli viharok egyre hevesebbé váltak, egészen addig, míg az eldák bukása elő nem idézte Slaanesh születését. Amint végül elcsendesedett minden, a Lelkek Tengere újra hajózhatóvá vált, és a Császár űrgárdista légiói élén elindulhatott, hogy visszahódítsa az emberlakta világokat, és megalakítsa az Impériumot.

Az Impérium Kora hivatalosan akkor kezdődik, amikor a Császár meghódította a Földet, de a legtöbben mégis úgy tartják, hogy inkább a Nagy Keresztes Hadjárat elindulásától kell számítani.

WordPress Themes