Category: blog

BUjjÉK 2014!

Augusztusban jó naivan azt írtam, hogy vagyok, de aztán mégse lettem, említett ok miatt. Most mutatok róla egy másik képet, ez színesebb:

Rozika él, virul, és növekszik, viszont a két gyerkőc együttesen pont elviszi minden időnket otthon, s még a munkahelyi szabad percek számát is jelentősen csökkentik. Így aztán nem nagyon jut már a hobbira semmi, maximum olvasgatni tudok. Meg néha nézegetni, mit játszanak/konvertálnak/festenek mások, és milyen nyálcsorgatnivaló figurák jelennek meg. Viszont, már egyre erősebb volt bennem a késztetés, hogy folytassam a blogot, úgyhogy most már tényleg vagyok, s írok, amikor csak tudok. Heti egyet nem ígérek, de azért havi párat igen. :-)

S mivel is kezdjük, mint a mindenhol szokásos “mi volt a tavalyi évben, s mit szeretnénk idén?” kérdéskörrel. Kezdjük a meg nem valósult tervekkel: a Jubileumi Osztag nem készült el, és lehet, hogy már sose fog (de-de, idén meglesz, már csak két modell van, és azok is 70%-ban készek.). A GD-re sem jutottam el, sajnos pont akkor lett beteg az egész család. És még a pontversenyt se fejeztük be! Erre azonban mindjárt jön egy feladvány, ami eldönti, ki nyer. Hogy mit, azt is megmutatom (mindjárt).

Na nézzük, mit sikerült: rengeteget olvasni, azt igen. Hozzájutottam egy csomó 40k-s könyvhöz, méghozzá elektronikus formában, úgyhogy az aktuális megjelenések mellé a régebbiek közül is sikerült szemezgetnem. Karácsonyra meg a Jézuska (nem az a szakállas arc, aki a Támaszpontban dolgozik) hozott nekem egy kis tabletet, úgyhogy most már nagyon menő módon, kinyomtatgatás nélkül tudom olvasni őket. Egy külön bejegyzés keretében meg is fogok emlékezni ezekről. Tényleg. :-) Oké, annyit elárulok, hogy az Év Könyve tavaly megosztva az Unremembered Empire (Dan Abnett) és az Angel Exterminatus (Graham McNeil) lett.

Igaz ugyan, hogy a Jubileumiak nem lettek kész teljesen, csak Kitt testvér (akit már láthattatok is), de ezen kívül felújítottam és megtalpaltam egy ősrégi inkvizítort Laca barátomnak (szintén láttátok már, ugyanabban a bejegyzésben), plusz Karira még egy Véres Angyalt is befejeztem, aki legalább öt éve ücsörgött már a szekrényben, jó sorsára várva. Őt is mutatom:

Idén igyekszek többet haladni, vannak is új jelentkezőim (sokat emlegetett Laca barátomtól szülinapomra kaptam kér ősrégi felderítőt, akikre már rég fájt a fogam), meg a régiek is (hehehe).

De vissza 2013-ra! Számomra a legérdekesebb megjelenések a Horus Heresy második szabálykönyve, a Massacre volt fontos és emlékezetes, meg a legújabb Space Marine kódex voltak (most meglepődtetek, ugye? :-) . Modellek közül az új Sternguard osztag nyert, az egyszerűen gyönyörű (és fantasztikusan sok alkatrész van benne). A legnagyobb csalódás meg a GW üzletpolitikája: eddig is drága volt a hobbi, de egy ideje nagyon felfelé tolják a célközönséget, egyre szebb, de egyre megfizethetetlenebb cuccokkal jelenve meg.  Oks, a digitális kiadványok jó ötlet, hiszen így kisebb Kódexeket, ötleteket is meg tudnak jelentetni, és ez a változatosságot növeli. Csak a modelleket ne kéne megvenni…

Node mielőtt eluntok, gyorsan az idei tervekről: próbálok itt is haladni a Hórusz Eretnekség történetével, plusz az olvasott könyvekről, új megjelenésekről is írni, meg festeni, és majd év végén elmenni a Games Day-re. Azt hiszem, tavaly is ezeket terveztem, de sebaj, hátha idén több is összejön belőlük. :-)

És végül, mielőtt nagyon eluntok, a tavalyi játék döntő feladata, és a díj (fanfárok zengjenek, bolterekkel levegőbe lőjenek a hangulat fokozására):

Kéretik konvertálni egy Eretnekség-korabeli modellt (max. MK6-os páncélban), lefotózni, hogy jól látható legyen, több szögből, és elküldeni nekem. Forge World figura egy az egyben összerakva nem ér, tessenek kicsit dolgozni. A modell 1-5 pontot ér, így akár még utolsókból is lehetnek elsők. Aki pedig ezzel együtt a legtöbb pontot éri el, az jutalmul egy igazi, fém Thunder Warriort kap ajándékba. Ilyet, mint itt balra (de persze kifestés nélkül):

A képeket február 12 (szerda) 24:00-ig várom (vagyis van rá három hetetek), eredményhirdetés a nevezők bemutatásával együtt pedig február 17-én (hétfőn) lesz. A zsűri én leszek, esetleg még felkérem Harlequine barátomat is a részvételre. Nagyon modernek leszünk, neten keresztül egyeztetünk, pontozunk. Remélem, tetszik a feladat, és a díj!

Találkozzunk idén is, minél többször, itt!

A Hét Képe(i) 09 – Az űrgárdisták spéci szervei

Jónapokat!

Nálam még mindig tart az év eleji szerencsesorozat (betegeskedő családdal, heti egy-két nap szabival, amikor beteget ápolok otthon), úgyhogy sajnos a történelemmel nem haladtam továbbra sem. Viszont erre a hétre is találtam valami érdekeset nektek:

Azzal már minden WH40K-t valamennyire ismerő érdeklődő találkozhatott, hogy az űrgárdisták attól lesznek olyan übercool gyilkolgépek, hogy mindenféle plusz szerveket ültetnek a testükbe. Ezeket már több helyen publikálták, úgyhogy olvashattatok róluk eleget. Node látni ki látta őket? Egy lelkes hobbista (a “The First Mage” álnevű illető, akinek galériája itt található)  megrajzolt néhányat, én meg beleboltottam a neten, és most jól meg is mutatom őket, a leírásukkal együtt (amit meg a magyar nyelvű Wikipédiáról másoltam ide):

Hibermembrán. Ez a lapos, kör alakú szerv az agy tetejére kerül. Egészen addig növekszik az agy szöveteiben, míg teljesen nem egyesülnek. Önmagában hatástalan további kémiai terápiák és képzés nélkül, bár egy helyesen képzett Gárdista képes belépni az öntudatlanság állapotába. Ez lehet szándékos vagy fizikai trauma hatására véletlen. Ebben az állapotban képes évekig elleni, még végzetes sérülés esetén is. Csak megfelelő kémiai terápiával és önszuggesztióval hozható vissza ebből az állapotból- egy Gárdista nem képes magát felébreszteni. A leghosszabb öntudatlanság, amit sikeres felélesztés követett, a Sötét Angyalok rendjéből származó Silas Err testvér esetében volt 567 évig (d.321 M.37).

Melanokróm vagy melanokrómikus szerv. Ez az implantátum félgömb alakú, fekete. Elég közvetett és nagyon bonyolult módon működik. Ellenőrzi a radiációs szintet, és sugárzást küld a bőrre, s ha szükséges, kémiai reakciókkal sötétíti a bőrt az UV-sugárzástól védendő, emellett korlátozott védelmet nyújt a sugárzás más fajtái ellen. Eltérő melanokróm génalap más-más haj-és bőrszínt eredményezett a Rendházakban, s némelyikben az összes Gárdista megegyezik ilyen téren- ilyen például a Halálszellemek rendjének albínó harcosai.

Oolitikus vese. Vöröses-barnás szív alakú szerv, amely tökéletesíti és módosítja a keringési rendszert, lehetővé téve más implantátumok hatásosabb működését, valamint hatásosan és gyorsan szűri meg a vért. A másodlagos szív és az oolitikus vese képesek együttműködni, szükségszerű méregtelenítést végezve- ez esetben a Gárdista eszméletlen, míg a vére nagy sebességgel megy körbe. Ez lehetővé tesz a mérgek és gázok túlélését még akkor is, ha a harmadik tüdő kevésnek bizonyulna.

Neuroglottis. Habár a preomnor minden mérgező emésztendő dologtól megvédi az Űrgárdistát, a neuroglottis képessé teszi a mérgek ízlelésen keresztül való felismerésére- a szerv a száj hátuljában kerül beültetésre. Rágással vagy egyszerű kóstolással a Gárdista képes érzékelni a természetes mérgek széles skáláját, pár kémiai anyagot, de még néhány lény eltérő szagát is. Továbbá képes lehet egyedül ezzel az érzékeléssel bemérni egy célpontot.

Mucranoid. Ez a kis szerv a vékonybélben helyezkedik el, ahol a kiválasztott hormonok felszívódnak- ezek a kiválasztások befolyásolják a verejtékmirigyeket. Ez a módosítás nem csinál semmit, míg megfelelő kemoterápiával nem aktiválják. Ennek eredményeként a Gárdista egy olajos, természetes tisztítóanyagot verejtékezik, ami befedi a bőrt. Ez védelmet nyújt a szélsőséges hőhatások és bizonyos fokig a vákuum ellen. A mucranoid kemoterápia megszokott folyamat hosszú űrutazások alatt vagy ha (csaknem) vákuumos helyen kell harcolni.

Betcher-mirigy. Ezekből kettő kerül beültetésre- az alsó ajakba a nyálmirigyek vagy a kemény szájpad mentén. Betcher mirigye a mérges hüllőkhöz hasonlóan elég egyszerűen működik a mérgek felépítését és raktározását tekintve-a Gárdisták immúnisak a méregre a mirigy jelenlétének köszönhetően, képes a méreg elválasztására. A méregnek maró hatása is van. Egy fém mögé rejtőzött Gárdista képes megtisztítani az útját.

Progenoidok. Ezekből kettő van- egyik a nyakban, másik a mellüreg mélyén helyezkedik el. Ezek a mirigyek fontosak a Gárdista rendházának túlélésének szempontjából. A szerv a Gárdistában fejlődik, felszívja a hormonális stimulánsokat és génanyagokat más szervekből. Öt év után a nyakban lévő mirigy, tíz év után a mellüregben lévő megérik és készen áll az eltávolításra. Egy mirigy bármikor kivehető, miután éretté válik. Ezek a gének jelentik a Rendház génalapjának forrását. Amikor megérik, minden mirigy tartalmaz egy zigótához tartozó génmagot, amely a gazdatestben található. Ha már sebészeti úton egyszer el lett távolítva, óvatosan kell előkészíteni, ellenőrizni kell, nem mutálódott-e és elég erős-e. A génalapok korlátlanul tarthatóak megfelelő állapotban.

Feketehám. Ez az utolsó és legkülönlegesebb implantátum. Vékony műanyag hártyának néz ki, mint amikor épp növekszik a gépben. Kiveszik a környezetéből és darabokra vágják, amelyeket a Gárdista bőre alá helyeznek közvetlenül. Pár órán belül a szövet megnő, felszíne megkeményedik, és terjedő idegcsomókat küld szét a Gárdistában. Jó pár hónappal később a hám megérik, és a gazdatest rendelkezni fog idegi szenzorokkal és transzfúziós pontokkal, melyeket a hámrétegbe vágnak bele. Ezeken a pontokon keresztül az űrgárdista erővértje képes az űrgárdista testén biológiai beavatkozásokra, például ellenőrzés, orvosi és gyógyítási beavatkozások, stimulánsok befecskendezése, satöbbi. A feketehám előnye nélkül egy Gárdista páncélzata tulajdonképpen nem nyújt semmi olyan előnyt számára, amit egy normál ember részére ne tudna.

A lista nem teljes, az első 11 szerv hiányzik, de ha elkészül vele a srác, akkor megmutatom nektek is.

Játék legyen? Legyen. Ki melyiket szeretné hétköznapi használatra, és miért? A legjobb válaszadó kap egy pontot. ;-)

Magyarok a Sötét Jövőben (2. rész)

Jobb híján (miután időm az nincs, mert még mindig betegeskedik a család), olvasok serényen, és épp a Graham McNeill életművön rágom át magam (Angel Exterminatus – Storm of Iron – Ultramarines Omnibus). A második Ultramarine könyvben (Warriors of Ultramar) pedig találtam egy magyar (sőt Magyar) vonatkozást, amit most jól meg is osztok veletek:

A könyvben az Ultrák a tiranidák ellen veszik fel a harcot, és hogy ne legyenek egyedül, sok IG mellé kapnak még egy századot a Mortifactor rendházból. Na és hogy hívják a nagymestert? Lord Magyar. Elég nagy LOL, nemde? Infók részletesebben:


Lord Magyar a Mortifactor (egyes helyeken Mortificator, ami megsemmisítést, kiölést jelent magyarul) rendház jelenlegi nagymestere. Csontokból készült páncélja ősi ereklye, mely olyan hatékony védelmet biztosít számára, mint egy energiapáncél. Választott fegyvere egy hatalmas kasza, ezüstszínű pengével, és csontszínű markolattal. A nagymester minden mozdulata kimért és megfontolt, mintha csak egy temetési meneten venne részt.

Rendházát a Második Alapítás során hozták létre az Ultragárdista légió egyik hadtestéből. Az alapító atya Sasebo Tezuka, aki a Császár Tarotjának segítségével választotta ki a káptalanház jövőbeli helyét, az örökké sötétbe burkolózó Posul bolygón. A rendház azóta is itt található, a Basilica Mortis kolostor-erődben, mely a bolygó felett kering.

A Mortifactorok elviekben a Codex Astartes irányvonalait követik, de nagyon erős (már-már beteges) érdeklődést táplálnak a halál, és a hozzá kapcsolódó jelképek iránt (erődjüket például mindenütt a halott csatatestvérek koponyáival és csontjaival díszítik). Rituáléikban is ezek az elemek jelennek meg, köszönhetően annak, hogy Posulon a halál kultusza virágzik, és a hagyományok szerint ennek papjai lesznek a rendház káplánjai.

Sok helyen nem történik említés a rendházról, az említett regény mellett az ötödik kiadású Tiranida Kódexben, a „Deathwatch: Rites of Battle” kiadványban, és a 3. kiadású Codex: Armageddon szabálykönyvben.

Források: Lexicanium, Warhammer Wiki


Érdekes, hogy ismét Graham McNeillnél fordult elő a “magyar” név felemlegetése, és az is, hogy az Outcast Dead c. könyvben Magyar “Osszuriták” voltak (latin alapján valami csontokkal kapcsolatos név), most meg a csontpáncélos űrgárdista nagymester. Kérdeztem az írót a FB-oldalán, hogy vajh, miért kapcsolódik ez a kettő nála más másodszor, de egyelőre nem válaszolt. Marad a rejtély…

A Hét Képe(i) 08 – Szanazug, Szanazug, te csodás…

Jónapokat!

Kissé elhavazódtam, meg volt némi betegeskedés, aztán munkába visszajövés, elmaradt feladatok nyakba zúdulása, úgyhogy elmaradtam a blogolással. Van egy fél cikkem, ami a 40K világának történelmét folytatja, de azt jövő hétre tartogatom (akkorra kész lesz), úgyhogy most egy halom (nem túl jó) képet kaptok, egy régi-régi kirándulásról, amit Szanazugban tettünk, Gabesszel és Aradi Sanyival, hogy a hobbit népszerűsítsük.

Annak idején a Trollbarlang elég aktívan mozgolódott, hogy a GW-s játékokat ismertté tegye, és minden találkozóra mentek páran festeni, bemutatózni. Főleg az akkor még tettestárs Sanyi, meg Gabesz, mint jómunkásember, de voltam én is egy pár alkalommal. Az egyik ilyen kiruccanáson, a nyári szanazugi szerepjátékos (és alkoholista) táborban fotóztunk is néhányat a családunk öreg Szmena gépével, melyet aztán Harlequine kolléga valamikor beszkennelt, és nemrég véletlenül megtalált. Úgyhogy most ezeket mutatom meg nektek. Aki látja magát a képeken, az sikítson, jelentkezzen! (Szerintem Uborka ott figyel az egyiken, de nem vagyok 100%-ig biztos benne.

És pár élmény, csak hogy sztorizgatás is legyen:

  • Szanazug egy kis falu, Békéscsabától nem túl messze, viszont tömegközlekedéssel elég érdekesen megközelíthetően (busz megy arra naponta pár alkalommal). Odaértünk Békéscsabára  hárman a sok festékkel, sereggel, kérdeztük, hogy lehet odajutni. Mondták, hogy biza busszal, Doboz felé, majd le kell szállni még az előtt. Kérdeztük, mikor indul a busz, mondták, hogy biza a délelőtti elment, majd két óra múlva jön a délutáni. Megvártuk a büfében, majd felszálltunk, és megkérdeztük a sofőrt, hol kell leszállni. Ő meg játékoztatott, hogy a középső megállón. Ez viszonyítási pont nélkül elég érdekesnek ígérkezett, de a helyiek megmondták, hogy mikor jön a mi megállónk. Na, ez a semmi közepén volt, úgyhogy még sétáltunk a szépen zöldellő földek mellett vagy fél órát a déli melegben, mire megtaláltuk a tábort…
  • A tábor egy volt úttörőtábor volt, sátrakkal, közös épületekkel, meg jó hangulattal (ez az itt táborozóknak volt köszönhető). Csatlakoztunk mi is a mókához, bemutató festéssel, közös ivással, meg rendeztünk egy giga- Warhammer Fantasy csatát is (akkor még én is gyűjtöttem egy Birodalmi sereget, jipí). Este, a sátorban meg kretén Warhammer mesét kreáltunk az elalváshoz. Klafa volt!
  • Volt egy érdekes (de nem túl guszta) helyi népszokás: ha valaki böfögött, utána mindenkinek az orra előtt kellet ráznia a kezét, hogy elűzze az így elszabaduló Bödönöket. Ez annyira népszerű volt, hogy mindenki megpróbált minél többet böfögni. Az egyik kocsmából így elég gyorsan sikerült ki is tiltatnia magát a társaságnak…

Ezek rémlenek főleg, de nyilván volt sok más is, csak a múlt homályába veszett. Esetleg, aki volt, és magára ismer, írja meg! Köszi!

Helló! Gabesz vagyok.
Régi énem festeget
Aradi Sanyi, a világ ura
Gabesz jáccik, a népek döbbenten figyelik
A Jó oldal gondterhelt
Az ott balra szerintem Uborka…

No, ezt kapd ki, öreg!

Cél a sör

Na jó hétvégét!

A Hét Képe(i) 03 – Metál Edisön

Jónapokat!

Erre a hétre egy érdekes és izgalmas kis hírt mutatok nektek (képpel együtt, persze), a hobbi (egyik) fénykorából, az 1990-es februári White Dwarfból:

Vagyis, Brian May (van, aki e nevet nem ismeri?) a Queen gitárosa ellátogatott fiaival a GW figuratervező műhelyébe, és körülnézett egy kicsit. Mint kiderült, nem csak Jimmy fia nagy Dark Future és Warhammer 40.000 rajongó, ő is szeret Citadel modelleket festegetni, és nagy modellező (a gitárját is ő konvertálta). Faragott is kicsit az egyik ork fejen, ha már ott volt, Kev Adams segítségével.

Klassz, nem?

Valószínűleg azt kevesen tudjátok, hogy a GW és a rock/metál zene kapcsolata ennél mélyebb, ugyanis a cég a 90-es évek elején több metál-bandát is támogatott, akik zenéjükben is megjelenítették a Warhammer/40K világait. Leginkább a D-Rok és  a Bolt Thrower tette magáévá a témát, ők több dalt is írtak a Káosz/sötét jövő témában, sőt a GW képeit használták lemezborítóikon:


Tracklista:

Noise Marines
King Hibited
Renegade
Turn This Ship Around
Litany – Into The Void
Stealer’s Kiss
Oblivion
Red Planet Blues*
Welcome To My World
Chainsaw Man
Get Out Of My Way*
* Ezekben Brian May is gitározik, vendégként.
(Milyen érdekes véletlen…)


Tracklista:

Intro
Eternal War
Through the Eye of Terror
Dark Millennium
All that Remains
Lost Souls Domain
Plague Bearer
World Eater
Drowned in Torment
Realm of Chaos
Prophet of Hatred
Outro

Youtube-on biztos fent vannak, ha érdekel a zúzás, keressetek csak rájuk!
Aaaargh!

BUjjÉK 2013 avagy ez volt tavaly, mi legyen idén?

Remélem, mindenkinél kellemesen teltek a Téli Napforduló Ünnepe körüli családias bonyodalmak, és az Újévköszöntő, lerészegedős mulatságok! Bájgli, töltött káposzta megvolt? Pezsgő, virsli? Kicsi babák a fa alatt? Festés-mázolás, seregírás, csaták zöld asztal mellett? No, remélem is! :-)

Újévi első posztolás örvén a tavalyi hagyományt követve könnyes szemmel a múlt évbe, majd bizakodóan az ideibe előre tekintek, lássuk, mi volt, meg hogy mit tervezek. Legalább látjátok, érdemes lesz-e idelátogatni idén (is).

A tavalyi én legnagyobb eseményei a hobbit (és nem a Hobbit) illetően a 6. kiadású Warhammer 40K és a játszható Horus Heresy-éra megjelenése volt. Előbbi szabálykönyvére jól rábeszéltem Laca barátomat, aki szeret ilyesmit finanszírozni, de persze a képek nézegetésén túl nem jutottam sokra, mert a bazi nagy szabálykönyv tökéletesen alkalmatlan a tömegközlekedésen való tanulmányozásra. Az lejött, hogy sokban közeledtek a szabályok a 2. kiadáshoz, de még teljesen nem sikerült összeraknom fejben a megváltozott szabályok szerinti játékot. Mindenesetre beszereztem a magyar fordítást, és azt lapozgatom néha, az sokkal kezelhetőbb méretű nekem.  A Horus Heresy szabálykönyvet rettentő rossz minőségű befotózott verzióban kaptam meg (szentelit kollégától, amit ezúton is köszi), de azt majdnem végig el is olvastam. Meg ugye fordítgatom is, hátha érdekel valakit. (Tényleg, érdekel valakit?)

Festésileg egy teljes modellt sikerült befejeznem, ami elég siralmas eredmény. Pedig év elején még megvolt a nagy lendület a Jubileumi Osztaghoz, de aztán elfogyott valahogy. Amint sikerül befotóznom őket, teszek fel képet róluk, szegényekről,  hogy hol is tartanak. Laca karácsonyi figuráját szépen lekonvertáltam, majd azt is megmutatom.

Blogilag 23 bejegyzés született, ami az előző évi 19-hez képest kis haladás, sőt, tematikusan sikerült fókuszáltabbnak is lennem. Meg néha írtatok visszajelzést is, ami nagyon jó, mert inspirál a folytatásra.

Olvasásilag egész jó voltam, majdnem mindent sikerült elolvasnom, amit terveztem. El is mondom röviden, hogy hogy tetszettek (az értékelés 1-5-ig tart, azért nincs több csillag a legjobbaknál sem):

Dan Abnett: Know no Fear (****) – A calth-i csatáról, amikoris az Igehírdetők megpróbálják kiiktatni az Ultrákat, de nem sikerül. 250.000 űrgárdistát és egy zseniális(nak mondott) primarchát (Roboute Guilliman) ledarálni még meglepetésből, démoni szövetségesekkel sem egyszerű…

The Primarchs (***) – Négy történet négy primarcháról: Fulgrim (***), Ferrus Manus (*), Alpharius/Omegon (****), Lion El’Jonson (****). Sajnos elég egyenetlen a színvonal, és nem is sikerül mindig kibontani a primarchák személyiségét (amit pedig joggal várnánk). A Sötét Angyalos történet (vége) viszont üt, már ezért érdemes beszerezni a kötetet.

James Swallow: Fear to Thread (****) – Újabb rendház farag rá Horus mesterkedéseire, ezúttal a Véres Angyalok. A könyv jó is lehetne, csak sajnos James Swallow már megírta majdnem ugyanezt az ötletet (a Véres Angyalok Fekete Dühének elszabadítása révén átállítani őket a Káosz oldalára). Amúgy a káosz elterjedésének bemutatása nagyon jó lett, vannak emlékezetes karakterek (pl. Amit kapitány, a „Hússzaggató” értsd „Flesh Tearer”) is, csak az alapötlet másodszori elsütése rossz pont.

Shadows of Treachery (****) – Novelláskötet, melyben főleg régebben már valamilyen formába megjelent novellák szerepelnek, meg két új. Igazán a karakterek árnyalására, az Eretnekség történetének bonyolítására szolgál. Véleményem szerint a legjobb novella a „Prince of Crows” a méltán sztárolt Aaron Dembski-Bowdentől, mely a már korábban megkezdett Sötét Angyal – Éjszaka Urai légiók hadakozásának történetét folytatja és zárja le, ezúttal az Éjszaka Uraira koncentrálva. Ez a rettegett rendház előfordul még egy másik novellában is (The Dark King), úgyhogy rajongóknak érdemes elolvasnia a kötetet. A másik kétszer szereplő légió a Császári Öklöké (The Lightning Tower, The Crimson Fist), az ő történeteikből elsősorban primarchájukról, Rogal Dornról tudhatunk meg többet. A kötet legnagyobb csalódása a korábban hangoskönyvként kiadott „Raven’s Flight”, mely a Hollógárda kimentéséről szól az Istvaan V-ös mészárlás után. Itt nem a novellával van a baj, hanem hogy ezt a történetet lényegében már kétszer olvashattuk (egyszer novellaként, egyszer pedig önálló könyv részeként is).

Rob Sanders: Legion of the Damned (*****) – Nekem ez volt az év könyve, és nem azért, mert ilyen figurákat festek, hanem mert a könyv önmagában is nagyon tetszett. Egyébként, a történet középpontjában nem is a Légió áll, hanem egy Császári Öklöktől leszármazott rendház egyik százada, és egy csata, melyet nem nyerhetnek meg. A regény ereje a karakterekben és a részletek kidolgozásában van (a könyv végére teljesen úgy érezhetjük, hogy egy régi, nagy múltú rendházat ismerhettünk volna meg, történelmével, szokásaival egyetemben. A központi karakter pedig igazi űrgárdista, kemény, mindent túlélő hős, ahogy annak lennie is kell. Plusz itt olvastam az év legjobb párbeszédét is:

(Zachariah Kersh, űrgárdista kapitány): – A Káosz emlékművet a csatahajónk lézerei egy lövéssel megsemmisítik, és ezzel elhárítjuk az általa okozott fenyegetést.
(Az Eklézsia papja): – De az emlékmű körül ősi sírok találhatók, megszentelt földben. Mi lesz, ha a lövés mellémegy?
- Mi űrgárdisták vagyunk. Nem lövünk mellé.

Aaron Dembski-Bowden: Void Stalker (*****) – A „Soul Hunter” trilógia záró darabja, melyben az immár Talos vezette csapatot az eldák üldözik, ismeretlen okokból. A regény tovább árnyalja a karaktereket és a Légió történelmét, a történet vége pedig még pár csavart is tartogat, előre vetítve egy esetleges folytatás lehetőségét. Többet nem is írok, elég spoileres lenne. Olvassátok el, a trilógia többi darabjával együtt!

Elmaradtak sajnos Ben Counter: Phalanx és Aaron Dembski-Bowden: The Emperor’s Gift c. könyvei. Bónuszként viszont beesett a „Brotherhood of the Storm” limitált Horus Heresy novella, ami nagyon tetszett (*****), ajánlgatnám is, de hiába, már nem kapható.

A GD sajnos családi okokból kimaradt, sajnálom nagyon, a képek alapján jó lehetett…

S hogy mit tervezek idén?

  1. Befejezni a Jubileumi Osztagot (hehehe), meg az ajándék BA kapitányt. Plusz ha ez megvan, jöhetnek a veteránok meg a skótok, amiket már tavaly terveztem. (Kaptam Karira egy osztag Szürke Lovagot, kiváló alkatrészek vannak benne, nagyon jók lesznek konvertálgatni).
  2. Sok-sok blogbejegyzést írni (ismét megpróbálkozom a heti eggyel, hátha sikerül).
  3. Lefordítani a HH: Betrayal könyv szabály-részét, különös tekintettel az űrgárdista légiók seregeinek összerakására
  4. Összerakni végre az Eretnekség történetét a történelemórára
  5. Eljutni a 2013-as GD-re (lehetőleg valami modellel is)
  6. Sokat olvasni. Horus Heresy-ből mindent, ami nem keményfedeles és limitált és egy napig kapható, és bazi drága. Meg ami mér érdekesnek tűnik (konkrétan nem tudom, miket, a BL újabban teljesen kaotikusan adja ki a könyveket az előzetes tervekhez képest…)

Ennyi. Kevés pont, de teljesíteni épp elég lesz. Kérem a szurkolókat, olvasókat, szurkoljanak, és néha jelezzenek vissza!

Újévi ajándékként pedig, kapcsolódva a most (újra) megjelent Sötét Angyalokhoz, egy réges-régi, épp húsz éves kép a legelső kiadású Hollószárny motorosokról (á la a Hét Képe 01):

Szerintem ezek is szépek voltak. Nosztalgia különben is rulez mostanában.

Na és végül, írjatok ti is, arról, hogy mit szeretnétek olvasni, mivel igyekezzek, de gyorsan! Köszi!

Karácsonyi jókívánság

A Jóknak is:

Meg a Rosszaknak is:

Blogok, modellek, érdekességek

Jónapot, jó szurkolást!

Pár érdekes dolgot találtam az elmúlt hetekben, amikor (ahelyett, hogy a 40k-s történelemkönyvet, vagy a könyvkritikákat írtam voltam) két meló között kellemesen lefáradva a neten szörföztem.  Olvassátok ti is, mert érdekes és érdemes!
Mindjárt az első, ami nagyon eltalált, egy cikk a From the Warp oldalról (amit egyébként is érdemes nézegetni, nagyon szépen fest és konvertál a csóka, sőt, még részletesen meg is mutatja, hogy kell):

A 7 leggyakoribb dolog, amit akkor csinálsz, ha nincs időd a hobbidra

Amikor nincs időd vagy lehetőséged játszani, modellezni, vagy festeni, akkor kénytelen vagy más, hobbihoz kapcsolódó dolgokat csinálni, melyek nem túl produktívak, de legalább az időd elveszik.

1. Folyamatosan kedvenc weboldalaidat bújod, akár van rajta frissítés, akár nincs

…és még akkor is mindennap rájuk klikkelsz, ha tudod, hogy úgysem találsz rajtuk semmi újat. Ki tudja, hátha mégis?

2. Ráklikkelsz minden linkre, amit találsz, és az agyhalálig követed őket

Olyan linkekre klikkelsz, melyeket egyébként nem néznél meg, majd a hivatkozott oldalon is végigklikkelsz minden linket, és addig követed őket, míg azt nem veszed észre, hogy már a dél-amerikai tengeri csikók várható életkoráról olvasol…

3. Beírsz minden nagyobb fórumba

Gondolod, hogy csak öt perc, amíg belekukkantasz minden téged érdeklő topicba, de aztán egyszer csak már Warmachine tanácsokat osztogatsz, pedig nem is játszod a játékot. Még rosszabb, hogy a következő percben már azt elemzed, hogy érdemes-e légzőmaszkkal felszerelni egy űrgárdista taktikai osztagot, arra az esetre, ha elvesztik sisakjukat, és közben nem foglalkozol azzal a lényegtelen ténnyel, hogy ez az opció nem szerepel a Kódexben.

4. Nagy terveket tűzöl ki magad elé, majd ezeket is elveted még nagyobb tervek kedvéért

Igaz, hogy se pénzed, se időd rá, de mégis megtervezel egy 34000 pontos Csatanővér sereget, amelyikhez minden egyes modellt konvertálni fogsz. Ezután ezerszer kijavítod a sereglistát, majd nekilátsz, hogy alaposan átnézd a Forge World oldalát, és kitaláld, hány titánt kell melléjük beszerezned, hogy egy Apokalipszis csatához is jók legyenek.

5. Csinosítod a blogodat

Ez mindig jól indul, de aztán hirtelen azt veszed észre, hogy éppen egy sarkvidéki élőkamerás alkalmazást akarsz beépíteni, mert a jegesmedvék nagyon passzolnak a Sötét Elda seregedhez, vagy legalábbis tegnap éjszaka még annak látszottak…

6. Még véletlenül sem csinálsz semmi hasznosat

Habár megtehetnéd, hogy végignézed, melyik festéked száradt be, és melyik menthető, vagy rendezgethetnéd az alkatrészeidet, mégsem teszed, mert nem akarod felborítani a kényes egyensúlyt, ahogy a szekrényedbe zsúfoltad őket. Különben is, ha rendet raksz, hogy fogod megtalálni, ami kell?

7. A GW videóit bámulod (újra), hátha elsiklottál valami felett

Miután meggyőződéseddé vált, hogy valami érdekeset biztosan nem vettél észre, megnézed ezredszer is a Káoszdémon / Dark Vengeance előzetest a GW oldalán, hátha van benne valami új részlet, amit az elmúlt 3 percben raktak bele, amióta nem néztél rá.
Hát igen, az 5-öst és 7-est kivéve általában én is így járok, megfejelve egy kis CastleVille-lel… Na jó, néha blogolok is, sőt, néha még hasznosakat is. :-)

Aztán.
Találtam egy olyat, amitől leestem a székről:

LEGO Land Raider

Sőt. Nem csak LR, hanem Predator, űrgárdisták, és egy halom ork járművekkel.
Noooormális? Biztos nem, de nagyon jó!
Ésmég.

Két új link, amit érdemes megnézni

Tabletop Fix - A legújabb modelleket gyűjti egy blogba, szinte minden figuragyártótól. Naponta többször (!) frissül, elképesztő mennyiségű szépséggel. Mindenképp érdemes megnézni, kiegészítőnek, új seregnek, alkatrésznek, ami csak kellhet!
GMM Studios – Bérfestős bagázs, fantasztikusan festett modellekkel. Motivációnak kiváló!
Végül pedig:

Konverziós/festős ötleteket várok, küldjetek, ha van!

Karácsony még messze van, de a jelenlegi festési sebességemmel már elkezdtem azon gondolkodni, hogy hogyan csináljam meg az ajándékul szánt modellt:
Laca Véres Angyal seregébe lesz, ennek fényében várok ötleteket! Konvertálás, festés, minden jöhet! Kíváncsi vagyok, mit javasoltok?
Na ennyit mára belőlem, menjetek szépen festeni/játszani (ha ráértek).

Egy teljesen offtopic novella…

…és akkor itt egy másik novella, sok szeretettel, nyári olvasnivalónak, a nagy melegben, a strandra:

Az üveggolyó ide-oda csalinkázva pörgött az aszfalton. Az aranyszínű tollak szikrázva verték vissza az utcai fényeket, szinte lángra gyúlva táncuk közben. Legalábbis Simike így látta. Elbűvölten figyelte a piciny gömb útját, ügyet sem vetve a körülötte időnként elhaladókra. Az üveggolyó, mely máskor oly kényelmesen elfért gyerek-markában, most mintha óriásira nőtt volna, eltüntetve a piszkos járdát, a házakat, az embereket, s minden mást, mi látnivaló lehetett volna ezen a langyos májusi estén. A fénylő gömbben egy pár pillanatra ott volt az egész világ. Végül a golyóbis jobbfelé gurult, s a járdaszegélynek ütközve állapodott meg, véget vetve a varázslatnak.

Simike feltápászkodott guggolásából, s utána trappolt. Gyengéden felemelte kincsét, s az általa kijelölt irányba indult tovább. Nagyon élvezte az ilyesfajta esti lófrálást, de sajnos csak ritkán vághatott neki a városnak. Károly bácsi, aki ugyan nem volt az apukája, de teljesen olyan volt, mintha az lett volna, sose engedte el egyedül. Csak a nagy ház kertjében mászkálhatott magában, de azt már unta. Voltak ott ugyan mókás bácsik és nénik, de egy idő után már ők sem voltak olyan érdekesek. Ráadásul, amikor ő játszani szeretett volna, általában már aludtak, és nem volt szabad őket felébreszteni. Olyan gyerekek, mint ő, csak nagyon ritkán laktak a házban, de aztán vagy elmentek, vagy pedig hamar megöregedtek (nagyfiúk lettek, aztán meg bácsik vagy nénik), és így legtöbbször unatkozott. Azon mindig is csodálkozott, hogy a többiek miért nőttek fel olyan hamar, és ő meg miért nem, de hiába magyarázták neki Károly bácsi és a barátai, sehogy sem értette. Azt azonban tudta, hogy ő más volt, mint a többi ember.

Azok a bácsik és nénik, akikhez többször is ellátogattak, biztos a rokonai lehettek, mert mindig vértestvérekként emlegették magukat és őt is, meg Károly bácsit is, de hiába, mert ő tudta hogy igazándiból egyáltalán nem is testvérek. Mindig egymást marták, és ilyet pedig testvérek nem csinálnak. A testvérek szeretik egymást. Ezt is tudta. Még anyu mondta neki, mielőtt az a dolog történt volna. A dolog, amitől más lett, mint a többi gyerek. A többi vértestvér azt mondta, meghalt, de ez butaság, hiszen akkor a földben kellene feküdnie, és nem mászkálhatna itt, az utcákon. Arra már egyre kevésbé emlékezett, hogy milyen volt azelőtt, de a mamára igen. És ő hiányzott is. De hogy hová lett, azt nem tudta. Csak Károly bácsi maradt. Meg a vértestvérek

Végülis, néha azért jó volt. Például amikor így megszökött, és arra mehetett, amerre akart. Illetve, amerre az aranytollas üveggolyó mutatta. Meg is nézte gyorsan. Mindig elámult az arany ragyogásán, mely már a legkisebb fényben is szikrázva szórta sugarait mindenfelé. Egész olyan volt, mint egy kis napocska. És okos is volt. Mindig megmutatta, merre menjen tovább. Ha kereszteződéshez ért, csak megpörgette a földön, s az rövid ide-oda gurigálás után elindult arra, amerre mennie kellett. A többi golyó is okos volt a maga módján, de ezt szerette a legjobban. Ezt a csúnya bácsitól kapta, aki nagyon ügyes volt a bújócskában, mert még a többi rokon elől is úgy el tudott bújni, hogy soha senki sem látta meg. Simikének néha sikerült, de nem árulta el sose, mert a csúnya bácsi rendes volt. Mindig hozott neki valami ajándékot, és mindig meghallgatta, hogy mit mondanak az üveggolyók. Csúnya bácsi okos is volt, mert tudta, hogy a golyók mindig igazat mondanak, és sokszor olyan dolgokat is tudnak, amik még nem történtek meg. Volt egy másik csúnya bácsi is, de ő aztán tényleg nagyon csúnya volt, és nemcsak haja nem volt, hanem a szemeit is összekeverte valaki a fején, mert eléggé összevissza álltak, és félelmetes karmos kezei is voltak, de azért őt is szerette, mert ő meg mindig kitalált valamit a többi rokon megtréfálására, és ebbe ő is mindig részt vehetett. Különösen a nyársatnyelt rokonokat szerették megtréfálni, mert ők mindig olyan pedánsak voltak, hogy azt egyszerűen nem lehetett hagyni. És milyen fura ruhákat hordtak! Nahát, nyáron is kesztyűt, meg magas nyakú kabátot, meg fodros inget, hát csoda hogy nem folyt róluk az izzadáság! De jól bírták, mert sose törölgették a homlokukat, és a hátukon se lett nagy vizes folt, mint a többi embernek. Nade hát ők is mások voltak. Vértestvérek. Bármit is jelentsen ez.

Kavics csikordult a lába alatt. Hogy ez a park hogy került ide hirtelen, el sem tudta képzeli. Most mindenesetre itt volt. Biztos elbújt a sötétben, hogy ne vegye észre senki, aztán most meg elé állt. De Simike nem volt ijedős gyerek. Pláne nem néhány fától meg bokortól. Úgyhogy trappolt tovább, néha nagyot rúgva az utat borító kavicsokba. Ez nem volt olyan jó mulatság, ezért hamarosan abba is hagyta, s inkább a kétoldalt sorakozó sövényt figyelte. Eszébe jutott, hogy Károly bácsi mindig azzal ijesztgette, a fák között farkasok laknak, amik megeszik vacsorára, de hát azt nem hitte volna, hogy itt, a város közepén is lakhatnak ilyenek. Legalábbis, amíg a bozót meg nem zörrent mellette…

Ettől egy kicsit azért megijedt. Ugrott is egyet, s ettől a hirtelen mozdulattól nagyot csörrentek a zsebében eddig csendesen lapuló üveggolyók. Néhány a földre is esett. Köztük az aranyszínű is. A többit talán a gyorsan jött ijedség miatt veszni is hagyta volna, s visszaszalad a biztonságos aszfaltra, de legféltettebb kincsét nem hagyhatta itt! Gyorsan leguggolt hát, s a kedvence után nyúlt. Nem elég gyors azonban, mert egy cipő megelőzte, s hamarabb lépett rá, minthogy elérhette volna.

Simike csalódottan és némiképp megszeppenve emelte fel pillantását. A cipő egy izmos nagyfiúhoz tartozott, aki  agyonkoptatott farmerben és szürke pólóban, ajkán rosszindulatú vigyorral  nézett le rá. Simike lassan felállt, s eközben jobbra-balra tekingetett, abban reménykedve, hogy erre jön egy felnőtt, és rászól a fiúra – akiről látta, hogy rossz -, adja vissza szépen az üveggolyót neki, mert az övé. De senkit sem látott.

- Na mi van öcsi, elvesztettél valamit? – kérdezte gúnyosan a nagyfiú.
- Nemis. Mert ott van a lábad alatt. – válaszolta dacosan Simike.
- Ezt a kis vackot keresed? – hajolt le a fiú, és emelte fel az aranyszínű golyóbist.
- Igen! Add vissza! Az enyém! – kiáltotta meg-meg reszkető hangon Simike.
- Naná, ne olyan hevesen! Ez a park a miénk. Az enyém meg a haveroké. És aki itt át akar menni, annak vámot kell fizetnie.
- De én még nem mentem át… Add vissza az üveggolyómat, és visszamegyek.
- Hohó, most már nem! Hacsak nem adsz érte valami mást.
- De nincs nálam más!
- Akkor ez az enyém lesz…
- De akkor megmondalak a csúnya bácsinak, aki adta, és ő nagyon mérges lesz!
- Kinek? Ki a franc az a csúnya bácsi?
- Ő a herceg bácsinak a jóbarátja. Meg az enyém is.
- Herceg bácsi? Mi ez, valami hülyék gyülekezete? Na jól van öcsi, tudod mit? Hogy ne haragudjon rám a csúnya bácsi, nem tartom meg a vacak golyód. Viszont bedobom a csatornába, aztán keresgesse, ameddig akarja!
- Ott is lakik egy csúnya bácsi, de az tényleg nagyon csúnya. Ha meglátnád, biztos megijednél tőle… Ő is jó barátom!
- Hát persze. Meg a Drakula is a moziból, mi? Na szevasz öcsi, én lépek. Búcsúzz el szépen a golyótól, mert ő költözik a csatornába! Pá-pá öcsi, pá-pá golyó!
- Neeeem! – sikoltotta Simike hangosan, és a fejében némán a csúnya bácsiért kiáltott. Majd a vigyorgó nagyfiú felé ugrott.

Ha Lovassy Ferenc még halandó lett volna, valószínűleg most be is fejezte volna evilági pályafutását. Szerencsére azonban a vértestvér volt, és azok közül is a gyorsabbak közé tartozott. Így amikor egy pillanatra felvillant előtte Simike és a suhanc képe a parkból, elnyomva minden más képet a való világból, beleérte a Körút teljes éjszakai forgalmát is, képes volt megőrizni uralmát kocsija felett, és nem szaladt bele senkibe, még az előtte haladó, hirtelen lefékező öreg fickóba se.
A másik autót kikerülve aztán a KRESZ-re és a körülötte haladókra fittyet hányva, tovább gyorsított, és elrobogott a Keleti pályaudvar felé. Pontosan tudta ugyanis, hogy arrafelé található a park, ami egy pillanatra felvillant előtte.És azt is sejtette, hogy körülbelül mekkora bajra számítson, ha nem ér oda nagyon gyorsan…

- Hé öcsi, ne rángass, mer’ pofon lesz! – fenyegetőzött Zotya, a Köztársaság Téri Park Éjszakai Ura, és igyekezett egy kézzel távol tartani magától a sírással küszködő, nekivadult kiskölyköt. A fene se gondolta volna, hogy ennyire kell neki az a vacak golyóbis! De most már akkor sem adja vissza neki! Mi a francnak jött ide az éjszaka közepén? Majd most megtanulja, hogy legközelebb maradjon otthon!
- Elég legyen már, na! – csattant fel, s jó nagyot taszított rajta. A kölyök megtántorodott, és nagy puffanással beesett a bokrok közé. – Na ugye, kellett neked itt erősködni!

Simike csúnyán összekaristolta magát esés közben. És még a nadrágja is elszakadt. De mindez eltörpült amellett, hogy kincse még mindig a nagyfiúnál volt. Aki bele akarja dobni a csatornába! Tehetetlenségében legszívesebben sírva fakadt volna.
Ám ekkor meghallotta az üvöltést. És megérezte, hogy valami gonosz és vérszomjas közeledik felé. Méghozzá nagyon gyorsan… Eltakarta hát a szemét, és igyekezett még mélyebbre húzódni a sötétben, hogy elrejtőzzön a fenevad elől.

Miután megszabadult végre a rácsimpaszkodó kiskrapektől, Zotya elindult a csatorna rácsa felé, hogy valóra váltsa fenyegetését, és tényleg beledobja azt a francos golyót. A bokrok zörgésére azért megfordult.
- Na mi van öcsi, nem volt elég? – kérdezte gúnyosan, ám amint megpillantotta azt a valamit, ami a bozótból előmászott, azonnal lefagyott ajkáról a mosoly. Elég volt egyetlen pillantás a vérben úszó szemekre és az éles agyarakra, hogy végképp elakadjon a szava. Olyannyira, hogy még sikoltani sem tudott…

Lovassy csikorgó gumikkal fékezett a park bejáratánál. Kiugrott a kocsiból, becsapta az ajtót, és máris a sötét fák közt termett. Miközben nesztelenül suhant előre a félhomályban, az árnyékokból fátylat vont maga köré, teljesen beolvadva a feketeségbe, mindenféle nyom nélkül eltűnve az esetleges bámész szemek elől.
Simikére a park közepén, egy csatornarács mellett talált rá. A kisfiú térdeit véres kezeivel átkulcsolva ült a földön, és a semmibe meredve, előre-hátra hintázott. Sehol sem látszott senki, és semmi más, csak a vér, mely körülötte a földet és a kavicsokat borította. Miután megbizonyosodott arról, hogy tényleg senki sincs a közelben, Lovassy előlépett az árnyékok közül. Simike, mintha csak megérezte volna, azonnal felé fordult, és ráemelte a tekintetét. Véres arcán megkönnyebbülés terült szét, majd felugrott, és odaszaladt hozzá. Szorosan átölelte a hórihorgas alakot, majd ömleni kezdett szájából a szó:
- Jaj, csúnyabácsi, de jó hogy jöttél! Képzeld, volt itt egy nagyfiú, aki elvette az üveggolyót, amit adtál, és be akarta dobni a csatornába, engem meg belökött a bokorba, de aztán jött egy csúnya szörnyeteg, és őt dobta be a csatornába. De nagyon nehezen ment bele, úgyhogy minden csupa vér lett. Még én is, pedig én elbújtam előle!
- Jól van Simike, most már nincs semmi baj. Nyugodj meg szépen, itt egy zsebkendő, ezzel töröld meg az arcodat meg a kezedet. És engedj el szépen, közben telefonálok egyet.
- Jólvan csúnyabácsi, csak ne sokáig! Menjünk haza, minél gyorsabban! – mondta Simike, és nekilátott, hogy letörölje a vért magáról.
Lovassy arrébb lépett, majd elővette a mobilját, és felhívta klántársát. Pár másodperc múlva a francia Nosferatu fel is vette a telefont.
- Pierre. Mit akarsz már megint?
- Gondoltam szólok, hogy egy hulla úszkál a kedvenc csatornádban, és jó lenne eltakarítani.
- Te fattyú! Hullákat dopálsz le nekem? Szégyelljed magadat!
- Hé, nyugi, nem én voltam! Egy helyi nagymenő addig-addig piszkálta Simikét, míg előcsalogatta belőle a Fenevadat, aztán most éppen a patkányaiddal barátkozik.
- Na, szép. Kistyerekeket molesztálni! Meg is érdemelte. Hol van?
- A Köztársaság térnél, a park közepén pakolta bele a hullát, a szétszórt vér és a csatornanyílás mérete alapján szerintem darabokban.
- Francpa! Csak a paj van ezekkel a hujigánokkal! Most jácchatok kirakóst megint!
- Jó játékot! Én hazaviszem a kölyköt, nehogy még több baj legyen vele. Szólj Probáknak, hogy küldje ki az embereit takarítani!
- Majd adok én neked jójátékot! Mék jó hogy az a nagypofájú ventru a soros takarító, osztán nem lesz neki se nyugodt az éjszakája! Na te meg menjél, vigyed a kölköt, te Nosferatuk szégyene!
- Neked is jó éjszakát, Pierre!
Lovassy zsebrevágta a készüléket, és a szétkent vértől egyre maszatosabb kisfiú felé fordult.
- Na gyere Simike, menjünk haza, látom, jobb lesz, ha inkább otthon próbálkozol a mosakodással! – mondta, majd elindult a park széle felé. A kisfiú szó nélkül, buzgó törülközésbe merülve követte.

- Kész! – szólalt meg büszkén, kis idővel később, amikor már a kocsiban ültek, és hazafelé tartottak. Lovassy egy pillanatra ránézett, aztán a kezében tartott, valóban makulátlan üveggolyóra, majd visszafordult a volán felé.
- Ügyes vagy, Simike.
- Ugye? Látod milyen szép? Mint a napocska! – mondta a kisfiú, és elmerült az aranyszínű ragyogásban. Lovassy még egyszer rápillantott a vértől maszatos, kerek szemekkel, áhítatosan figyelő, boldog gyermekarcra, magában megcsóválta a fejét, majd ő is saját gondolataiba merült…

A novella háttere, hogy régesrég elég sokat játszottunk Vampire-t is, méghozzá budapesti környezetben. Ehhez egy barátom, aki mesélt egy darabig, kidolgozta a karaktereket, de aztán én mélyítettem tovább őket, amikor átvettem tőle a stafétabotot. Innen a szereplők. A novella meg egy tizenkét részes sorozat része lett volna (minden hónapra egy), de csak ez az egy készült el. Úgyhogy a “Május” fedőnéven fut, vagy csak egyszerűn cím nélkül, mint most.

Aztán írjátok ám meg, hogy hogy tetszett!

Egy régi novella…

Az úgy volt, hogy a 6. kiadást övező nagy izgalomban annyit emlegették, mennyire hasonlít a 40K második inkarnációjára, hogy elő akartam szedni egy régi írásomat, ami a 2. kiadás szabályait taglalja, és kipakolni ide, de egyelőre nem találom. Megtaláltam viszont egy régi novellámat, Vampire témakörben, amiről eszembe jutott, hogy van egy másik is, ami nem téma-idegen. Kb. tíz+ éve íródott, amikor még az FMH-ban játszottunk azokkal az emberekkel, akik azóta szintén békés családapák lettek, és már egy percük sincs a hobbira. Na, akkor írt ki a klubvezető egy novellaíró pályázatot, amire a most következő szösszenetet alkottam. Még vagy két pályamű született, de végül ez lett a nyertes pályázat (és nyerte meg a felajánlott két sustained-fire kockát). Szóval nagyon rossz nem lehet, de majd ti megmondjátok.

Éjszakai bevetés

- Késnek. – jegyezte meg a kapitány. – Persze ez ezeknél a kis patkányarcúaknál egyáltalán nem meglepő. Ha engem kérdez, szerintem az egyetlen igazán megbízható és hatékony abhumán egység az ogrin rohamosztag. Igaz, nem túl okosak a fiúk, de legalább lelkesek, és komolyan veszik a háborúskodást. A bryzai hadjáratban például itt volt maga a nagy Archibald Főprédikátor, aki olyan szép beszédet tartott az ogrin századnak, hogy azok utána könnyűszerrel szétzavarták az egész rusnya ork bagázst. A felesek meg mit csináltak? Úgy leitták magukat előző nap, hogy az egész csata alatt csak azokat a dög gyalogtankokat voltak képesek eltalálni! Legszívesebben nem is ezeket adnám ön mellé, de a parancsokság ragaszkodik hozzá, és amit az öreg Grigor a fejébe vesz, azt energiakesztyűvel is nehéz onnan kiverni! – sóhajtott a nagydarab ember lemondóan, majd megvakarta teljesen tar, tetovált koponyáját, és várakozóan a vendégére nézett. Az orgyilkos, amióta csak jelentkezett nála, némán hallgatta történeteit, sőt még egy halvány mosollyal sem jelezte tetszését, pedig a catachani ezred tisztikara minden évben egyhangúan őt, Johann Stern kapitányt jelölte a Legjobban Előadott Vesztes Csaták díjára. Na mindegy, az orgyilkosokat úgysem ezért fizetik (ha fizetik egyáltalán), gondolta végül, de azért legalább valami érzelemfélét mutathatnának néha, mert így a hideg futkározik az ember hátán, ha azokba a rezzenéstelen szemekbe néz, és teljesen úgy érzi magát, mintha egy harci robotot próbálna jobb kedvre deríteni.

Látván, hogy vendége csak nem akar megszólalni, felkészült, hogy elmeséli azt a csatát, amikor először harcolt együtt a félelmetes hírű és szagú Attilai lovasokkal, mert azt már végképp nem bírta volna idegekkel, hogy ő is csak némán álljon, és az orgyilkost bámulja,  de szerencséjére a feleseknek csúfolt apró termetű mesterlövész-különítmény éppen ezt a pillanatot választotta, hogy utasításának engedelmeskedve, a parancsnoki sátorban megjelenjen.

- Helló főnök, hogy ‘s mint ebben a pocsék időben? – kérdezte őrmesterük nyeglén, ám amikor észrevette a félhomályban álldogáló orgyilkost, rögtön hangot váltott, sőt fürgén tisztelgett is egyet – Hertig Bricken, az AA42-e felderítő osztag parancsnoka szolgálatra jelentkezik!

Háta mögött társai is megpróbálták vigyázzba vágni magukat és tisztelegni, de ez négyükből mindössze egynek sikerült; a többiek igencsak dűlöngéltek, és hol a kapitányra, hol az orgyilkosra vigyorogtak némiképp bamba arccal.

- Nahát, ez a mi kis elitkommandónk! – gúnyolódott a kapitány. – Ők lesznek az ön kísérői és – feltéve, hogy addig magukhoz térnek – társai a küldetése során.

- Igazán nem szeretném Önt felesleges válaszok megfogalmazására késztetni kapitány,  de ha vázolná nekem, miért is lesz szükségem eme kis termetű lövészekre, nagy segítségemre volna abban, hogy betöltsem azt az űrt, melyet ez a kérdés nyitott gondolataim sorában. – szólalt meg az orgyilkos olyan könnyed hanghordozással, mintha nem is eligazításon, hanem egy kormányzósági fogadáson lenne.

- A parancsnokság utasításai szerint ők vezetik el önt az ellenség táborhelyére, és amennyiben a vezér halála nem tántorítja el ezeket az elátkozott káoszfajzatokat attól, hogy továbbra is a mi bolygónkon kutakodjanak, ők lesznek a segítségére abban, hogy minél többtől megszabaduljunk, mielőtt a főseregünk általános támadást indít ellenük. Az én véleményem persze az, hogy sokkal jobban járna egy csapat kemény rohamosztagossal, mint ezekkel a részeges puhányokkal itt, de hát a parancsnokság döntése szent és megfellebbezhetetlen…

- Elnézést uram, de ez azt jelenti, hogy nekünk most el kell kísérnünk az orgyilkos urat a sok káoszgárdista közé, és ott is kell maradnunk, amíg nem jön az erősítés? – vágott közbe halálra vált arccal az egyik felderítő.

- Azt bizony, közlegény! – jelentette ki a kapitány kárörvendő vigyorral az arcán.

- Tudtam én, tudtam – roskadt magába a kérdező. – Amikor a felhők elkezdtek gyülekezni, nekem már volt egy olyan érzésem, hogy nekünk ki kell mennünk az esőbe…

~~~

Órák múlva, amikor még mindig zuhogott, és a birodalmi tábort már jó pár kilométerre a hátuk mögött hagyták, valóban minden okuk megvolt a panaszra. Nem elég, hogy szakadt, mintha valaki mindegyikük feje fölött egy soha ki nem fogyó vödörből öntötte volna rájuk a vizet, de még a sötétség is ereszkedni kezdett. A felderítők szinte egyformában morogtak, s a hangos veszekedést is csak az orgyilkos jelenléte akadályozta meg, akitől egy kicsit azért mindannyian tartottak. Őt úgy látszik, nem zavarta az eső – egykedvűen sétált a többiek nyomában, s csak néha kapta fel a fejét egy-egy hangosabb zajra. A nyugodt felszín mögött azonban már a Gyilkos készülődött, hogy ledobja végre emberi álcáját, és ismét önmaga lehessen.

Amikor végül is elérték a káoszsereg táborát, már minden félszerzet ezerszer is elátkozta azt a napot, melyen aláírta jelentkezését a birodalmi seregbe. Egyetlen vigaszuk az lehetett, hogy végre elállt az eső, s a levegő lassan újra melegedni kezdett. A fákról azonban, melyek alatt fedezéket építettek, bőven csöpögött a víz, ami újabb morgásra adott alkalmat.

- Azóta, mióta beálltunk a seregbe, egyfolytában csak kellemetlenségeink vannak, – panaszkodott az állandóan nyűgös Jacek. – pedig mindenki azt mondta, hogy ez aztán az igazi móka, aztán tessék! – itt ülünk az esőben, várjuk, hogy azok a veszett gárdisták idetévedjenek, és jól összevagdaljanak a lánckardjaikkal! Ráadásul ebben a sötétben nem is látok semmit, úgyhogy akár otthon is hagyhattam volna ezt a puskát, és akkor most legalább nem fájna a vállam!

- Tudod mit, Jacek? Ahogy a műszakiak mondják: infralátcső bekapcs, pofa kikapcs!  – fakadt ki az őrmester, akinek már kezdett elege lenni abból, hogy hiába van neki is minden baja, még a társai problémáival is foglalkoznia kell. Már annak idején is gyanús volt számára, hogy ez az őrmesterkedés nem lesz annyira jó mulatság, mint ahogy azt a komisszár mondja, de hát nem volt mit tenni, az öreg Ivanov nagyon értett a rábeszéléshez, meg hát az a szép vállap ami a ranggal jár, az is olyan vonzón csillogott… – Na mindegy, Hertvig fiam, ha elvállaltad, hát csináld! – mormogta maga elé, és elkezdte kirámolni hátizsákjából a taposóaknákat. – Pochnik, Daru! Itt vannak az aknák. Dobáljátok szét őket a szokásos alakzatban, aztán gyertek vissza és ássátok be magatokat valamelyik bokorba!

- Nem nem szeretnék beleszólni a munkájába kedves őrmester, ezzel is bomlasztva az amúgy is ingatag parancsnoki struktúrát mely az önök hadseregében fennáll, de azt hiszem jobb volna, ha beavatna engem is abba, hogy az aknákat a standard birodalmi minta szerint rakják le, avagy valami egyéb elrendezésben, mivel utamról visszatérvén nem szeretném, ha egy-kettő az én lábam alatt robbanna, s így nem teljesítené be eredeti célját. – szólalt meg az eddig néma orgyilkos, és kezében félig összeszerelt puskájával várakozóan nézett a félszerzetre.

- Öhömm. Izé. Hát persze. Naszóval, mi a birodalmi 2-es minta Heindrikkson-féle változatát használjuk, kiegészítve egy központi aknával, melytől mindenki olyan távolra helyezkedik el, hogy a berepülő ellenség felrobbant alkatrészei ne találják el.

- Jó. Ebben az esetben én a hatszög két csúcsa közötti felezővonal irányába távozom, és abból az irányból is térek vissza. Az általam először említett esemény öt perc és tizenöt másodperc múlva következik be, míg a második a körülményektől függően egy óra és két nap között bármikor. Az utóbbi tényező miatt kérem alaposan figyeljék meg, hogyan is fest álcaruhám, és hogyan mozgok benne, mivel szeretném elkerülni azt a sajnálatos eseményt is, hogy visszatértem alkalmából néhányan köszöntőlövéseket adjanak le rám, én pedig ellenséget gyanítván, a bokrok közé lőjek válaszképp.

- Hát jó, majd igyekszünk… Bár, a fene se tudja, de amilyen ramaty állapotban most vagyunk, még minden lehet!

- Azért én remélem, hogy addigra összeszedik magukat, hiszen az eső is elállt, az a szer pedig, melyet a tábori orvos adott, garantáltan hatásos a részegség és  másnaposság leküzdésére. Mindenesetre a “Jaj! Jaj! Itt az ellenség!” jelszót kiabáló, lövöldöző bokrokat majd megpróbálom előbb megnyugtatni, s csak aztán lelőni.

- Huh, ez nagyon megnyugtatóan hangzik, nem igaz Jacek?

- Ja. Én már úgy megnyugodtam, hogy fel is ülök erre a nagy magas fára, aztán elolvasgatom, hogy hogyan is áll a hadjáratunk, ti meg közben ugyanilyen nyugodtan lelövöldözhetitek egymást.

Hertvig szenvedő arccal az orgyilkoshoz fordult, hogy hátha lát valami kis együttérzést az arcán, de már csak a mesterlövész-sisak szuper-érzékeny lencséibe nézhetett, s rögtön felismerte, hogy az orgyilkos megszűnt bajtárs lenni, átalakult valami mássá – valamivé, aminek nincsenek érzelmei, nem beszél cirkalmas körmondatokban, és csak feladatának teljesítése érdekli. Egy hosszú pillanatig magával a Halállal nézett szembe, s dermedtségéből csak akkor ocsúdott fel, amikor az egy gyors iramodással a bokrok közt termett, hogy örökre eltűnjön szeme elől az alkonyi sötétben.

~~~

Az éjszaka igencsak hosszúnak bizonyult a félszerzetek számára, hiszen végig éberen őrködniük kellett, s az egyetlen zaj, ami időnként megzavarta nyugalmukat, a rádiós hangja volt a kommunikátorban, amint óránként kódolt üzeneteket küldözgetett az orgyilkosnak. Ezek ugyan egy darabig érdekesek voltak, de aztán közösen megállapodtak abban, hogy vagy a parancsnokság nagyon hülye, hogy ilyen egyértelmű parancsokat küldözget, vagy mégsem, ám ebben az esetben az orgyilkos meg úgysem fogja érteni, hogy mit kell csinálnia, és reggelre halomra lövi az egész káoszbrigádot, majd visszajön, és végez a rádióssal is. Ezt a variáció mindannyiuk tetszését elnyerte, hiszen így nem kellene részt venniük egy nagyon kellemetlen harcban, és a rádiós sem idegesítené többet őket a kantinban az ostoba favicceivel. Abban is megállapodtak, hogy ha a küldetésük jól sikerülne, kérvényezni fogják áthelyezésüket az űrgárdistákhoz, mert akkor legalább teljes páncélzatuk lesz, amely minden bizonnyal tartalmaz egy hőmérséklet-szabályozót is, és végre soha többé nem kell a hidegben ücsörögniük a vizes bokrok alatt, arra várva, hogy valami buta ellenség rálép az aknáikra, vagy beáll tűpuskáik csöve elé.

Ezt a gondolatmenetet már sikerült egészen addig végigvinniük, hogy rájöttek, felesleges űrgárdistának állni (sokkal jobb a matrózkodás egy kereskedőhajón, hiszen ott is fűtenek, és még harcolni sem kell, csak nagy ritkán), amikor a hajnali nyugalmat egy akna robbanása és egy darabokra szakadt káoszgárdista repülő darabjai zavarták meg.

- Hogy a fenébe jutottak el ezek ilyen közelre? – villant át Hartvig agyán a gondolat, de a következőre már nem maradt ideje, mivel az aljnövényzet fedezékéből díszes, régies páncélzatú űrgárdisták ugrottak elő lánckardokat lengetve és bősz csatakiáltásokat harsogva. Az egyik éppen feléje indult, s koponyákkal díszített sorozatvetőjéből csak úgy süvítettek a robbanógolyók, ám egy jól elhelyezett mérgezett tű a szemébe, és máris lelassult mozgása. Egy másik a torkába, oda ahol a sisak és a mellvért találkozik, és nem mozdul többet.

Daru nem volt ilyen ügyes – az ő mellét robbanógolyó tépte szét, mielőtt akár csak egy ellenséggel is végezhetett volna. Nem volt azonban idő a gyászra, már jött is a következő, és mögötte még vagy húszan. Hartvig látta, hogy reménytelen a küzdelem, mert hiába lőnek le egyet-egyet, a következő közelebb jut, az utána következő még közelebb, és végül elérik őket, közelharcban pedig semmi esélyük sem lesz. Nem volt azonban választásuk: vagy gyorsan leszedik őket, vagy meghalnak. Így hát összeszedte magát, és igyekezett olyan gyorsan lőni, ahogyan azt egyszer egy eldától látta, és nem gondolni arra, mi lesz akkor, ha lövése célt téveszt. Egy sikoly balról – Grufi is halott. Cserébe három tű a gyilkos vállába – a méreg majd megteszi a magáét. Újabb lánckardos fanatikus, újabb szemlövés, ahogy azt a kiképzésen tanítják. Jacek káromkodása felülről – ez mégis felült a fára? -, majd szúró fájdalom a jobb lábában, ahogy egy lézersugár átlyukasztja a combját. Bírni kell! Még egy lövés – még egy halott, de aztán a következő már nem talál, és a gárdista ott tornyosul felette. Nagy nehezen egy repeszgránát a kézbe, majd vigyorogva, mint a haldokló Ivanov, amikor közvetlen közelről belelőtt a sérült Leman Russ üzemanyagtartályába, magával víve az ork hadurat és kíséretét, kibiztosítani, és várni a jól ismert robbanás zaját, és a  sötétséget, melyből nem lesz visszaút.

~~~

Az orgyilkos eldákat megszégyenítő sebességgel rohant a harci zajok felé. Most, hogy feladatát elvégezte, sőt egy kissé túl is teljesítette, eljött az ideje, hogy társaival is foglalkozzon. Bár nem értette, hogy hogyan találhatták meg őket ilyen hamar, a kérdést meghagyta a káoszgárdisták stratégiáját elemző tiszteknek. Sosem az a fontos, hogy hogyan következett be a hiba, hanem az, hogy miként lehet azt elhárítani. Ha sikerült a helyzetet megoldani, ráérünk arra is, hogy felelősöket és bűnbakokat keressünk. A helyzet megoldása most az ő kezében volt, a felelősök pedig valószínűleg hamarosan úgyis halottak lesznek.

Ahogy közeledett a tisztás felé, úgy ritkult a lövöldözés is. Mire kirobbant az erdőből, hogy elpusztítsa azokat, akik megölték társait, már csak egyetlen félszerzet lövöldözött egy fa tetejéről, melyet  öt gárdista állt körül. Ezek közül kettő azonnal meghalt, amikor pisztolyának páncéltörő lövedékei agyukba fúródtak, a többieknek még volt idejük megfordulni, hogy farkasszemet nézhessenek a Halállal. Egyiküknek nyakát törte, a másikat saját kardjával tűzte örökre a fa törzséhez, a harmadiknak pedig sisakostul zúzta össze a koponyáját.

A beállt csend csak néhány pillanatig tartott, mivel a félszerzet is hamar magához tért annyira, hogy társait kezdje siratni, az egyre közeledő üvöltés, vinnyogás pedig azt jelezte, hogy üldözői is egyre közelebb érnek. Nem maradt hát más tennivaló, mint leadni a jelentést, és minél gyorsabban visszajutni a fősereghez. A vezér és testőrei halottak, amit kerestek már az ő kezében van, nincs hát mire várni, a többi már a tankok és nehézfegyverek dolga. Ami pedig a veszteségeket illeti, a félszerzetek számára sajnálatosan alakultak az események, de hát végül is négy felderítő élete elég olcsó ár a sikerért – legalábbis a birodalmi mérce szerint. Igaz, ezt a csapat túlélője valószínűleg egészen másként látja, de hát ez végül is érthető. Hogy ő maga hogyan gondolja, ismét más dolog, bár szentélyének sok tagja valószínűleg nagy megrőkönyödéssel vette volna tudomásul, hogy a sokéves szolgálat és a számlálatlan halott után még mindig képes arra, hogy ilyen gyorsan megkedvelje azokat, akikkel együtt dolgozik, s akiket legtöbbször megismerni sincs ideje, ám meggyászolni annál inkább.

Bizony, a Birodalom minden orgyilkosa legalább egy temetőt megtölthetne áldozataival, de ugyanennyi föld kellene ahhoz is, hogy társait elfedje…

(Hogy tetszett? Jöhet a vámpíros? :-)

WordPress Themes